A Holló László Képzőművész Kör tevékenysége

Az l960-ban alakult Holló László Képzőművész Kör több mint hatvan éve folyamatosan működik.

A Holló László Képzőművész Kör tevékenysége

Az l960-ban alakult Holló László Képzőművész Kör több mint hatvan éve folyamatosan működik.

Kiskunfélegyháza, illetve a megye egyik legrégibb tradicionális közössége melynek tevékenysége és célja a hagyományokon alapuló alföldi (táj)festészet és a kortárs művészet kapcsolatának képviselete, gyakorlati megvalósítása, a képzőművészet és közönsége közti kapcsolat megteremtése, a vizuális kultúra hagyományainak és megújuló formáinak szélesebb körben való terjesztése. A közösség legfőbb értéke abban mutatkozik meg, hogy professzionális és amatőr művészek közös programokon vesznek részt, segítve, tanítva egymást, valamint a közönséget (gyakran interaktív módon). A Holló László Képzőművész Körnek bárki tagja lehet. A hetente működő foglalkozásokon minden alkalommal 10-20 fő alkot együtt, de az aktív tagok száma, akik a kiállításokon is részt vesznek, 30 és 40 között mozog. A legidősebbek (az alapító tagok) 78-84, a legfiatalabbak 17 évesek.

 

Kiskunfélegyháza kulturális életének egyik meghatározó szegmense, mindazonáltal az elmúlt tizenöt évben egyre szélesebb kapcsolatrendszert épített ki Bács-Kiskun megye, illetve az ország más településein élő művészekkel. A tagok között van nagykőrösi, szegedi, tiszaalpári, csongrádi, kiskunmajsai, gátéri, szentesi alkotó is. Évtizedek óta ápol szakmai kapcsolatot a Budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesülettel, illetve néhány éve a Szolnoki Művésztelep grafikai szekciójával, Tiszadadán a Holló-hagyományok ápolóival. Minden évben Tiszaalpáron tartja nyári alkotótáborát, ahová a budafoki és szolnoki művészek is meghívást kapnak. Kiállításokat rendez (évente többet is) Kiskunfelegyházén és többek között Kecskeméten, Csongrádon, Orosházán, Tiszaalpáron, Nagykőrösön, Kiskőrösön, Tiszadadán, Kapolcson, Budapesten. Bekapcsolódik az országos kulturális eseményekbe (Magyar Kultúra Napja, Festészet Napja, Petőfi Emlékév stb.)

Kapcsolat

Kiskunfélegyháza

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
event card

Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága

arrow
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

event card

Zsidó temető

arrow
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

event card

Volt Latinovits Endre Kúria

arrow
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

event card

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége

arrow
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

event card

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós

arrow
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

event card

Uszódi népviselet

arrow
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

event card

Uszódi kézi hímzés

arrow
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

event card

Türr István kilátó országzászlóval

arrow
Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

KÉSZ Aréna Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok

arrow

Kiskunfélegyháza

event card

Kiskunfélegyházi libamáj

arrow

Kiskunfélegyháza

event card

Városalapítók hete

arrow

Kiskunfélegyháza

event card

Félegyházi Kézműves Sörfesztivál

arrow

Kiskunfélegyháza

chevron right
Design by WEBORIGO