Egészségügyi alapellátás fejlesztése

Projektazonosító:

TOP-4.1.1-15-BK1-2016-00013

Kedvezményezett:

Kunbaja Község Önkormányzata

Település:

Forrás:

ERFA

Program:

TOP

Támogatási arány:

100%

Támogatási összeg:

65 000 000 Ft

Megvalósítás kezdete és vége:

2017. 10. 01. - 2019. 11. 30.

Státusz:

Lezárt

Kunbaja Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-4.1.1-15-BK1 – Egészségügyi
alapellátás infrastrukturális fejlesztése című felhívásra. A 65 000 000 forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a felnőtt és gyermek háziorvosi ellátás, valamint a fogorvosi szolgálat infrastrukturális fejlesztése valósult meg. A fejlesztést megelőzően a települési háziorvos és iskolaorvos a Rákóczi út 21. szám alatt működött, egy előírásoknak nem megfelelő, erősen felújításra szoruló épületben. Az ingatlan több szempontból sem felelt meg a hatályos követelményeknek és előírásoknak. A fogorvosi praxis helyettesítéssel
került betöltésre, egy Tataházán bérelt fogorvosi rendelőben. Ez egyrészt az önkormányzat számára nagyon magas működtetési és fenntartási költségeket jelentett, másrészt a település lakosságának is
terhet jelentett, hiszen tömegközlekedéssel, csak kétszeri átszállással, ezáltal hosszú menetidővel juthattak el a fogorvoshoz. Kunbaja Község Önkormányzatának célja jelen támogatással a lakosság számára a településen gyorsan és egyszerűen elérhető, mindenki által megközelíthető, megfelelő minőségű és színvonalú egészségügyi ellátás megteremtése volt. Céljai megvalósítására a használaton kívüli, önkormányzati tulajdonban levő, Rákóczi utca 29. szám alatti épületet teljeskörű felújítását tervezte. A pályázat benyújtása és a Támogatási Szerződés megkötése is ezen ingatlanra vonatkozóan történt, de a pályázat benyújtása és a támogatói döntés meghozatala között eltelt másfél éves időszakban jelentős áremelkedések történtek az építőiparban, amely az építőanyagokra és a munkabérekre egyaránt kihatással volt. Az elnyert támogatási összeg a korábbi konstrukció kivitelezésére nem volt elegendő, így az önkormányzat a projekt helyszínének megváltoztatása mellett döntött. A fejlesztéssel érintett ellátásokat más helyszínen, az addigi orvosi rendelő épületében kívánta biztosítani, így a Rákóczi u. 21. (Hrsz. 136/2) szám alatti ingatlant
bővítette, fejlesztette. A bővítményben került kialakításra a fogorvosi rendelő személyzeti WC-vel, a közös váró helyiség, a mozgáskorlátozott- és női, valamint férfi WC, a kerekesszéket használók számára rámpa. A fejlesztéssel a meglevő épületben került kialakításra a háziorvosi rendelő, orvos- beteg kapcsolati szoba és személyzeti WC.

A meglevő épület felújítása a helyi védettség miatt részleges energiahatékonyságú szinten készült, mely a homlokzati nyílászárók részleges cseréjére, ill. a padlásfödém hőszigetelésére vonatkozott. A
pályázat keretében külső-belső vakolatjavítási, festés-mázolási munkák, valamint 1 állásos mozgássérült parkolóhelyet is kialakítottak.
A fenti fejlesztéssel Kunbaja település vezetése nemcsak az ellátás körülményeit fejlesztette, hanem biztosította a mai kor előírásainak és elvárásainak való megfelelőséget, miközben az ellátások működtetésének költségeit is nagymértékben csökkentette.

A projektzáró sajtóközlemény az alábbi linekn érhető el: http://adattar.bacskiskun.hu//projektzaro_sajtokozlemeny_kunbaja411.pdf

 

Filmajánló

chevron left
event card

Legújabb filmjeink

arrow
YouTube-csatornánk legújabb filmjei.

event card

Homokanimáció - sorozat

arrow
Lenyűgöző homokanimáció-sorozat, vármegyei történetekből. 

event card

Értéket adunk

arrow
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának térségi értékeket bemutató karácsonyi kisfilmje.

event card

Bács-Kiskun vármegyei klímaprogram

arrow

event card

Bács-Kiskun, a mi megyénk

arrow
Egy megye, mely színültig van ízzel, látnivalóval, élménnyel, igazi különlegességekkel és páratlan életérzéssel. 

event card

Borba zárt napfény

arrow
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

event card

Meseföld - Csonka torony

arrow
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

event card

Meseföld - Gólyacsősz

arrow
Hogy kerül gólya Izsák város településének címerébe? A Gólyacsősz ezt meséli el.

event card

No sugar- A hegyek közt

arrow
Különleges dalhoz, különleges klip dukál. Vajon mit üzen Petőfi korunk emberének? Erre kereste a választ az erdélyi No Sugar zenekar, amikor megzenésítette Petőfi: A hegyek közt c. versét.

event card

Petőfi örök

arrow
200 éve született Petőfi Sándor,  s ezalatt a jó néhány esztendő alatt bizony elég sok minden megváltozott. 

chevron right
Design by WEBORIGO