Hivatásforgalmi fejlesztések Ballószögön

Projektazonosító:

TOP-3.1.1-16-BK1-2017-00010

Kedvezményezett:

Ballószög Község Önkormányzata

Település:

Forrás:

ERFA

Program:

TOP

Támogatási arány:

100%

Támogatási összeg:

123 000 000 Ft

Megvalósítás kezdete és vége:

2018. 01. 01. - 2021. 06. 30.

Státusz:

Lezárt

A projekt célja: A projekt célja a környezetbarát közlekedési formák alkalmazásának szélesebb körben való elterjesztése, az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése a településen. A projekt keretében kerékpárosbarát és közúti közösségi közlekedés fejlesztése valósul meg a lakosság hivatásforgalmi ingázásának és kiemelten a gyerekek biztonságos óvodába- iskolába való eljutásának érdekében. Jelenleg a település belterületén számos autóbuszmegálló található, az öblök kiépítése az elmúlt években megkezdődött, ezt igazolja a pályázathoz csatolt térkép is. A Bem utca mentén, mely a település fő utcája 6 buszöböl pár található, a kadafalvai szakaszon pedig 3. A pályázat keretében megújításra kerülő megállók bonyolítják a legnagyobb fel- és leszálló forgalmat. Jelentős hivatásforgalmi ingázás bonyolódik Kecskemét felé, ahova távolsági autóbusszal lehet eljutni. A családbarát szempontok érvényesítésére (akadálymentesítés, gyermekek biztonságos közlekedése), a szükséges infrastrukturális elemek kiépítésére itt mutatkozik a legnagyobb igény. Kerékpáros fejlesztés indokoltsága: Kerékpárút a község és Kecskemét között csak egy szakaszon, Kecskemét- Kadafalva között használható, viszont turisztikai és foglalkoztatottak mobilitásának biztosítása érdekében a hiányzó szakasz kiépítése nélkülözhetetlen.

A projekt tartalma: Kerékpárosbarát fejlesztés településközpont és lakott településrész közötti kerékpárforgalmi útvonal kialakítása Ballószög és Kadafalva között 1600 folyóméter hosszan a 53101. jelzésű ballószögi bekötő út szelvényezés szerinti jobb oldalán. Kezdőszelvénye a Határ útnál az 53101. j. út 3+876,5 km szelvénye, a végszelvény a Dózsa Gy. utcánál az 1+601 km-ben található. Az óvodát követően autóbusz megálló található, melyet gyalogjárda köt be az óvoda irányába. Ezen a szakaszon a 0+844-0+940 km között közös gyalog- és kerékpárút kiépítésére kerül sor. A becsatlakozó aszfaltos burkolatoknál építés nem történik, itt a meglévő burkolatszélhez csatlakoztunk. A helyrajzi számos utaknál sárrázó szakaszok kerültek betervezésre. A meglévő kiépített útcsatlakozások aszfaltozására kerül sor. Használati szélesség: külterület 2,50 m; belterület 2,0 m; gyalog- és kerékpárút külterületen 3,50 m. Az építés során műtárgy beépítésére nem kerül sor. A kerékpárút jelentős része töltésben halad, a közút magasságához igazodva. A tervezési területen jelenleg szikkasztó árkos vízelvezetés működik. A kerékpárút vízelvezetése a közúti árokban történik. A meglévő árkokat ki kell tisztítani, illetve ahol nem található ott újakat kell létesíteni. Kerékpárút pályaszerkezete: -min. 50 cm vtg. trg. 95 %-ra tömörített altalaj; -15 cm vtg. homokos kavics ágyazat; -20 cm vtg. M 22 j. mechanikai stabilizációs útalap; -4 cm vtg. AC-11 j. aszfalt kötőréteg; -3cm vtg. AC-8 j. aszfalt kopóréteg. Az útalapot a kapubejáróknál +5 cm útalap beépítésével kell megerősíteni. A kerékpárút mentén elhelyezésre kerül 1-3 napelemmel felszerelt kandeláber, így a létrejövő infrastruktúra megvilágításának energiaigényét részben helyben megtermelhető, megújuló energia felhasználásával fogja biztosítani. Felhívás 3.1.1 C) a) pontjának megfelelő Közúti közösségi közlekedés fejlesztése forgalmi épületek és forgalmi pálya fejlesztéssel két helyszínen: 1.Településközpontban autóbuszöböl építése az 53101 mentén, a 60/4. hrsz.-ú területen, mely Magyar Állam tulajdonában van és részben a 123. hrsz-ú területen, mely Ballószög Község Önkormányzatának tulajdonában van. Az öböl szabvány szerinti méretekben készül 18,0 m-es peronszigettel. A behajtásnál R= 60 m sugarú ívvel csatlakozik az 1:7 hajlású egyeneshez, majd a peronszigetet követően 1:5 hajlással és R= 40 m-es lekerekítéssel tér vissza a burkolathoz. A beavatkozás teljes hossza 63,30 m. Az öböl 3,0 m szélességben épül meg. A peronsziget 1,50 széles, és 18,0 m hosszú, végein lekerekítve. A peronszigetet kiemelt szegéllyel kerül lehatárolásra, 12 cm-es szegélymagassággal. Az öböl külső szélén süllyesztett szegély kerül kiépítésre. A meglévő váró elbontásra kerül, helyette új kerül beépítésre, melynek mérete 5,6*1,8 m. Megvalósul az autóbuszöböl környezetének rendezése: térburkolat, kerékpártároló és kerti bútor kihelyezés. Az építési terület homoktalajon helyezkedik el, így a csapadékvíz elszikkasztásával számoltunk. A meglévő járda mellé előregyártott folyóka elemeket kell beépíteni, amit C 16-16/KK betongerendába kell fektetni. A folyókát ki kell vezetni az Attila utca irányába. A Attila utcában új szikkasztó árkot kell kialakítani. A tervezett pályaszerkezeteket kell építeni: Öböl esetén: min. 50 cm vtg. trg. 95 %-ra tömörített altalaj, 20 cm vtg. homokos kavics ágyazat, 25 cm vtg. C 30/ 37-XF4 bazaltzúzalékos beton burkolat; Peronszigetnél és az új burkolatoknál: min. 50 cm vtg. trg. 95 %-ra tömörített altalaj, 20 cm vtg. homokos kavics ágyazat, 15 cm vtg. CKT előkevert cementstabilizációs útalap, 3 cm vtg. 0/ 4 homok ágyazat, 6 cm vtg. beton térkő burkolat; Meglévő burkolatok fölött: meglévő beton burkolat, 3 cm vtg. 0/ 4 homok ágyazat, 6 cm vtg. beton térkő burkolat. 2. Bem utca 14. szám alatti ingatlan előtt autóbuszöböl építés a meglévő autóbusz megállóhelynél az 53101. j. út mentén a 486. hrszen, mely Magyar Állami tulajdon (kivett országos közút). Az öböl szabvány szerinti méretekben készül 18,0 m-es peronszigettel. A bejáratnál R= 60 m sugarú ívvel csatlakozik az 1:7 hajlású egyeneshez, majd a peronszigetet követően 1:5 hajlással és R= 40 m-es lekerekítéssel tér vissza a burkolathoz. A beavatkozás teljes hossza 63,30 m. A meglévő váró elbontásra kerül, helyette új kerül beépítésre. A váró elhelyezése jelentős szintkülönbséget indukál, emiatt támfalat kell beépíteni. A támfal 1,0 m magasságban (melyből 0,5 m a földbe épül), 8,0 m hosszban, illetve 1,5 m hosszban (oldalirányban) épül 20 cm vtg. C 16-16/KK betonból. Az autóbuszöböl az előírásoknak megfelelően 3,0 m szélességben épül meg. A peronsziget 1,50 széles, és 18,0 m hosszú, végein lekerekítve. A peronszigetek kiemelt szegéllyel kerülnek elhatárolásra 12 cm magasságban. Az öböl külső szélén süllyesztett szegély kerül kialakításra. A tervezett pályaszerkezetek összetétele az öböl esetén a településközponti öböllel azonos, a peronsziget esetén a Bem utca 14. alatt 10 cm vtg. beton térkő burkolat került betervezésre. A járdakapcsolatnál: min. 50 cm vtg. trg. 95 %-ra tömörített altalaj, 20 cm vtg. homokos kavics ágyazat, 20 cm vtg. CKT előkevert cementstabilizációs útalap, 3 cm vtg. 0/ 4 homok ágyazat, 10 cm vtg. beton térkő burkolat. Az építési terület homoktalajon helyezkedik el, így a csapadékvíz elszikkasztásával számoltunk. A területen jelenleg is szikkasztó árkok találhatóak, melyek a vízelvezetést biztosítják. A meglévő árkokat tisztítani kell. A gyalogjárda az útburkolat szélénél alacsonyabban helyezkedik el, így az építés során annak vízelvezetéséről is gondoskodni kell. A járda mellett 40*40*10 gyephézagos lapokból folyókát kell építeni, melyet a szikkasztó árokba kell bekötni. A folyóka hosszesése 0,3 % lesz. Felhívás 3.1.2.2. D) 3. pontnak megfelelő kapcsolódó tevékenységcsoport keretében kiegészítő infrastrukturális elemként kerékpártámasz elhelyezése. Településközpont buszöböl felújításához kapcsolódóan a felújított burkolatra kerül elhelyezésre az új fedett kerékpártároló 14 db kerékpár elhelyezésére alkalmas. Felhívás 3.1.2.2. D) 3. pontnak megfelelő kapcsolódó tevékenységcsoport keretében kiegészítő infrastrukturális elemként utcabútor kihelyezésére kerül sor. A Településközpont buszöböl felújításához kapcsolódóan az ABC felőli oldalon új kerti pad kerül kihelyezésre. Járda kiépítése és felújítása történik meg a buszmegállókhoz kapcsolódóan. Településközponti buszöböl felújításhoz kapcsolódóan a terület mellett található gyalogjárda és az öböl és járda közötti terület is felújításra kerül. A területen jelenleg különböző szerkezetű burkolat található, mely útalapként felhasználásra kerül. A peronszigetet, járdát és a járdakapcsolatot eltérő színű (sárga) térkővel kell burkolni. A csatlakozásnál rugalmas tömítő szalagot kell beépíteni. A betonburkolatot 4 m-enként dilatálni kell. A dilatációs hézagot rugalmas anyaggal kell kitölteni. Bem utca 14. szám alatt autóbuszöböl építés során a peronsziget megközelítésére járdakapcsolatot kell kiépíteni, a helyszínrajzon feltüntetettek szerint. A járdakapcsolatot kerti szegéllyel kell határolni. A Felhívás 3.1.2.2. D) Kapcsolódó tevékenységcsoportjának 10. pontjának megfelelően a kerékpárút önállóan támogatható tevékenység megvalósításához szükséges kiegészítő infrastrukturális munkaként a 0+000-0+480 km szelvény között a nyomvonal térségében húzódó kis és nagyfeszültségű oszlopsorból áthelyezésre kerülnek a a 0+410, 0+465, 0+480 km-ben található oszlopok. A Felhívás 3.1.2.1. Kötelezően megvalósítandó tevékenységek e) pontja alapján a projekt részeként kötelező kerékpáros közlekedést népszerűsítő szemléletformálási kampány kerül majd a megvalósítás végén lefolytatásra. 

A projekt várható eredménye: A megállók felújításával egyrészt impozánsabb, rendezettebb településcentrumi kép érhető el, másrészt a rendezett körülmények nagyobb motivációt jelentenek a lakosságnak a hivatásforgalmi ingázáskor a tömegközlekedés illetve a kerékpáros közlekedés választására.

Filmajánló

chevron left
event card

Legújabb filmjeink

arrow
YouTube-csatornánk legújabb filmjei.

event card

Homokanimáció - sorozat

arrow
Lenyűgöző homokanimáció-sorozat, vármegyei történetekből. 

event card

Értéket adunk

arrow
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának térségi értékeket bemutató karácsonyi kisfilmje.

event card

Bács-Kiskun vármegyei klímaprogram

arrow

event card

Bács-Kiskun, a mi megyénk

arrow
Egy megye, mely színültig van ízzel, látnivalóval, élménnyel, igazi különlegességekkel és páratlan életérzéssel. 

event card

Borba zárt napfény

arrow
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

event card

Meseföld - Csonka torony

arrow
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

event card

Meseföld - Gólyacsősz

arrow
Hogy kerül gólya Izsák város településének címerébe? A Gólyacsősz ezt meséli el.

event card

No sugar- A hegyek közt

arrow
Különleges dalhoz, különleges klip dukál. Vajon mit üzen Petőfi korunk emberének? Erre kereste a választ az erdélyi No Sugar zenekar, amikor megzenésítette Petőfi: A hegyek közt c. versét.

event card

Petőfi örök

arrow
200 éve született Petőfi Sándor,  s ezalatt a jó néhány esztendő alatt bizony elég sok minden megváltozott. 

chevron right
Design by WEBORIGO