A Bács-Kiskun Vármegyéért Díjat Bergmann János vehette át

közügyek Vármegyénk értékei két folyó közt

Harminckét kitüntetést adtak át a szabadszállási Nagyvendéglőben megrendezett ünnepi közgyűlés keretében augusztus utolsó szombatján. Mint Rideg László elnök beszédében hangsúlyozta, a díjazottak jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Bács-Kiskun ne csak fennmaradjon, de virágozzon is.

1960-ban, a kalocsai Nagyboldogasszony főszékesegyházban szentelték áldozópappá. Nemesnádudvaron kezdte meg papi működését, majd 6 különböző helyen szolgált káplánként. 1978-ban Rémre kapta első plébánosi kinevezését. 1986-ban Bácsalmásra került, ahol 30 éven át volt plébános. A 2016-ban nyugállományba vonult címzetes tárnoki apát 2018 óta tölti be a nagypréposti stallumot. Nyugállományú lelkipásztorként is járja a vármegyét és öregbíti Bács-Kiskun jóhírét.

 

Sági György, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos titkára életútjáról készített interjút Bergmann János kalocsai nagypréposttal.

További híreink

Nagybaracska

2024. 12. 20.

Új termelői piacot adtak át Nagybaracskán: gazdasági és közösségi fejlesztés a térségben

Az új nagybaracskai piac nemcsak a helyi közösség találkozóhelye lesz, hanem a térség gazdasági fejlődésének is fontos motorja.

2024. 12. 20.

[ Nagybaracska ]

2024. 12. 19.

"2024 a roma rendszerváltás éve" Kiskunhalason ünnepelték a cigány nemzetiségi napot

Magyarország kormánya a nemzeten belül értékként tekint a nemzetiségeire - mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az Országos Cigány Nemzetiségi Napon Kiskunhalason.

2024. 12. 19.

Kiskunhalas

2024. 12. 19.

Harmadik lett a halasi szerző esszéje

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

2024. 12. 19.

[ Kiskunhalas ]

2024. 12. 19.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 12. 19.

Nemesnádudvar

2024. 12. 18.

Zárja az évet egy különleges pezsgőkóstolóval a Bor Bagolyban!

A nemesnádudvari Bor Bagoly Présház igazi közösségi térré vált, ahol rendszeresen szerveznek izgalmas programokat. December 30-án pezsgőkóstolóval várják az érdeklődőket. 

2024. 12. 18.

[ Nemesnádudvar ]

Soltvadkert

2024. 12. 16.

Egy álom megvalósulása: Soltvadkert elkerülő útjának ünnepélyes átadása

Ma délelőtt Soltvadkerten történelmi jelentőségű pillanatra került sor: Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetőjének részvételével hivatalosan átadták az 53-as főút Soltvadkertet elkerülő szakaszát. Ez az infrastruktúra-fejlesztés nemcsak a közlekedés javításáról szól, hanem Soltvadkert jövőjének új alapokra helyezéséről is.

2024. 12. 16.

[ Soltvadkert ]

Design by WEBORIGO