ÁTADTÁK A KISKŐRÖS-TABDI KÖZÖTT VEZETŐ KERÉKPÁRUTAT

épülő Bács-Kiskun két folyó közt TOP-fejlesztések szabadidő
Ma ünnepélyes keretek között adták át a közel öt kilométeres útszakaszt, amit már hónapokkal ezelőtt használatba vettek a bringások.

Ünnepélyes keretek között adták ma az Izsáki úti kerékpárutat, amit a kerékpárosok már több, mint négy hónapja használnak. 

Nagy forgalmú közút mellett építették ki a a 4,5 kilométeres szakaszt, amely nem csupán a kerékpáros sportot kedvelőket szolgálja. Kiskőrös ezen kivezető szakaszán, kül- és belterületén is sok a vállalkozás, a tanyás ingatlanok, így a régóta várt fejlesztés ma már biztonságos körülményeket teremt a mindennapi életben kerékpárosan közlekedőknek. 
Annál is inkább, mert ez a fejlesztés Tabdi községet  is bekapcsolja részben, hiszen a településre vezető útig tart az új bringasáv. 

A 450 millió forintos beruházáshoz az állam a TOP program keretein belül 430 millió forintos támogatást biztosított. 
Az átadó ünnepségen Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett, hiszen a megyei fejlesztések priorizálják a turizmus erősítésében nélkülözhetetlen kerékpárutat építését. Domonyi László Kiskőrös polgármestere, Szedmák Tamás alpolgármester és Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője is a kerékpárutak fontosságát hangsúlyozták. 
Fotó: Font Sándor Fb oldala  

 

További híreink

2024. 12. 20.

„Red Friday” kampánnyal hív véradásra az ünnepek idején az Országos Vérellátó Szolgálat

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén egy különleges év végi, Red Friday elnevezésű véradási nappal hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára, ezzel ösztönözve a potenciális véradókat. A 6 napos munkaszüneti időszak enélkül áthidalhatatlan, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítmény mindössze 5 napig tárolható.

2024. 12. 20.

Nagybaracska

2024. 12. 20.

Új termelői piacot adtak át Nagybaracskán: gazdasági és közösségi fejlesztés a térségben

Az új nagybaracskai piac nemcsak a helyi közösség találkozóhelye lesz, hanem a térség gazdasági fejlődésének is fontos motorja.

2024. 12. 20.

[ Nagybaracska ]

2024. 12. 19.

"2024 a roma rendszerváltás éve" Kiskunhalason ünnepelték a cigány nemzetiségi napot

Magyarország kormánya a nemzeten belül értékként tekint a nemzetiségeire - mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az Országos Cigány Nemzetiségi Napon Kiskunhalason.

2024. 12. 19.

Kiskunhalas

2024. 12. 19.

Harmadik lett a halasi szerző esszéje

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

2024. 12. 19.

[ Kiskunhalas ]

2024. 12. 19.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 12. 19.

Nemesnádudvar

2024. 12. 18.

Zárja az évet egy különleges pezsgőkóstolóval a Bor Bagolyban!

A nemesnádudvari Bor Bagoly Présház igazi közösségi térré vált, ahol rendszeresen szerveznek izgalmas programokat. December 30-án pezsgőkóstolóval várják az érdeklődőket. 

2024. 12. 18.

[ Nemesnádudvar ]

Design by WEBORIGO