Tegnap hivatalosan és ünnepélyesen is átadták Soltvadkerten azt az iparcsarnokot, ami még TOP beuházásból valósult meg, a 2020-ban benyújtott eredményes pályázatnak köszönhetően. December végén lezárulnak végérvényesen a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program forrásaiból megvalósult beruházások, de a fejlesztés nem áll meg a TOP Plusz-nak köszönhetően. Vármegyénk minden települése elkönyvelhetett eddig is magának több-kevesebb támogatást, melyből mindenütt a helyben élők életminősége javult, vált jobbá, de gazdasági stabilitáshoz is vezettek a TOP források.
.A soltvadkerti iparterület beruházására elnyert támogatási összeg 146.640 ezer Forintot, később további több mint ötmillió forinttal egészítették ki.
Amint az a mai átadó ünnepségen elhangzott, a mintegy másfél hektáros iparterület új lehetőséget ad betelepülő kisebb vállalkozásoknak, a MAX-BETON Kft. által most elkészült csarnokot pedig pályázat útján hasznosítja az önkormányzat.
Az eseményen Temerini Ferenc polgármester beszélt a soltvadkerti beruházások jelentőségéről. Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyző, a projekt menedzsere bemutatta a beruházás történetét, illetve az alábbi kisfilm is most debütált, mely átfogó képet ad városunkról és vonzóvá teszi nem csak a helyi vállalkozásoknak, de befektetőknek, vállalkozásuknak optimális helyet kereső üzleti partnereknek is.
Az eseményt megtisztelte és gondolataival gazdagította Rideg László a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, Font Sándor országgyűlési képviselő is, de szót kapott Bezsenyi Barna, a kivitelező cég vezetője is.
Soltvadkert olyan fejlődési pályára léphet az állami beruházások - elkerülő út, vasútvonal, transzformátor alállomás - által, melyek új távlatokat nyithatnak a város gazdasági életében.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]