Kiskőrösön tartotta ünnepi közgyűlését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vezető testülete. Itt adták át a megye legrangosabb kitüntetéseit, melyeket a területükön kimagasló eredményeket elért szakemberek, munkásságukkal településük, a megye polgárainak megbecsülését érdemelték ki.
A Megye Napjának keretében zajlott közgyűlés méltó nyitánya volt a Sors nyiss nekem tért c. Petőfi vers, amit maga Petőfi Sándor, a „Mi Petőfink” szavalt el.
A költőt alakító Bánföldi Szilárd színművésszel gyakran találkozhatunk majd az elkövetkező két évben, hiszen készülünk születésének 200. évfordulójára, mely nagyszabású megyei programokat tartogat.
Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke ünnep beszédében egyebek mellett utalt a mögöttünk álló nehéz időszakra.
„Ha 2020 az összetartozás éve volt, akkor 2021 az összefogásé, hiszen nagy erőpróba volt az idei esztendő is mindenki számára, abban pedig csak reménykedünk, hogy ez az összefogás kitart nem csak az év végéig, de egy szép és biztonságos, félelmek nélküli új esztendő alapjait jelenti. Ez azonban közös felelősségünk és egyben kötelességünk is, hogy amit megtehetünk ezért, azt meg kell tennünk a legjobb belátásunk szerint.” Az elnök köszönetet mondott a járvány leküzdésében résztvevőknek, majd a megyei fejlesztésekről is tájékoztatást adott. Elmondta, hogy az elmúlt egy évben újabb 14 milliárd forint érkezett a megyébe további 100 projekt megvalósulását támogatva.
A kitüntetések átadása előtt megköszönte a díjazottak munkáját.
„Kitüntető díjainkkal Önök előtt tisztelgünk, akik megyénkért dolgoztak és dolgoznak fáradhatatlanul, évek, sőt évtizedek óta, az élet különböző területein. Többet és másképpen is talán. Időt és energiát nem kímélve, önzetlenül, szívüket és lelküket adva a tudásukhoz, tapasztalatukhoz. Kiemelkedő példát mutatva végzik munkájukat és hétköznapi életükben is jó ügyek elöljáróiként válnak igazi lámpásokká. Önöknek és természetesen sok Önökhöz hasonló polgártársunknak is köszönhető, hogy megyénk töretlenül fejlődik. „
Ebben az évben nem adtak ki „Bács-Kiskun Megyéért„ díjat.
Szakmai díjban részesültek:
1. BÁCS-KISKUN MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ
Az Izsáki Házitészta Kft.
Mogyi Kft. – Csávoly
2. „BÁCS-KISKUN MEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
Szűcs Pál, az ABDIÁS ÖKO Kft. ügyvezető igazgatója – Kunszentmiklós
3. „BÁCS-KISKUN MEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ”
• A Kiskunmajsai Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő.
4. „BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”
• Dr. Danis László háziorvos – Tiszakécske
• Forgóné Török Judit a kunszentmiklósi Egészségügyi Központ intézményvezetője
• Dr. Judák József háziorvos - Tázlár
5. „BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ”
• Lisztes János A Kiskunsági Nemzeti Park egykori munkatársa -Lakitelek
• Dr. Schindler Árpád fogorvos, Schindler Dent vezetője és a Radix Kft. ügyvezető igazgatója – Kiskunhalas
6. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ”
• Cseh Tamás, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kecskeméti járási hivatalának vezetője - Kecskemét
• Korom Pálné, a Csólyospálosi közös Önkormányzati Hivatal Kömpöci kirendeltségének volt pénzügyi vezetője – Kömpöc
• Sükösdi Polgármesteri Hivatal munkatársai – Sükösd
7. „BÁCS-KISKUN MEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”
• Dr. Döme Ottó Emil, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, – Kiskunhalas
• Kiskunmajsai Ifjúsági Fúvószenekari Egyesület – Kiskunmajsa
8. „BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”
• Hajdók Róbert, Szent László Általános Művelődési Központ intézmény vezetője – Baja
• Suhajda Jánosné és Suhajda János pedagógusok – Kiskőrös
• Vargyai Antalné, a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium biológia, kémia szakos tanára, intézményvezető helyettese – Bácsalmás
9. „BÁCS-KISKUN MEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ”
• Kőhalmi Csaba, rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség vezetője – Bácsalmás
10. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
• Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Környezetvédő Egyesület
• Mártáné Czékus Györgyi, a Tázlári Művelődési ház igazgatója – Tázlár
• Szigecsán József, bajai Rendőrkapitányság nemzetvédelmi tisztje – Baja
11. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”
• Fuchs József a Császártöltési Német Nemzetiségi Kórus vezetője – Császártöltés
• Garai Ifjúsági Tánccsoport – Gara
• Szőgyi László, Horvát Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke – Dusnok
12. „ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN DÍJ”
• Balogh Károly – Helvécia
• Domonyi László – Kiskőrös
13. „BÁCS-KISKUN MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ”
• Horváth Gábor, atléta – Kecskemét
• Szemes Gergő, tőrvívó – Kunszentmiklós
14. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIÉRT DÍJ”
• Dr. Szilágyi László, a Blumbergi Baráti kőr vezetője – Kunszentmiklós
15. „A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ELISMERŐ OKLEVELÉT KAPJA”
• Cserép Lukács – Kiskunfélegyháza
16. „A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJÁT KAPJA”
• Kovács Zoltánné, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal személyügyi referense – Kerekegyháza
• Sipos Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársa - Kecskemét
• Szabó Katalin, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. senior projektmenedzsere – Kecskemét
A kitüntetések átadása után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mondott pohárköszöntőt, a Gedeon borház pezsgőjével.
A fogadáson a megye 2021-ben legjobbnak választott borait szolgálták fel.
Fehérborból a soltvadkerti Ritter Borászat, rozéból a kiskőrösi Vass Borászat,
vörösborból pedig a császártöltési Csanádi Szőlőbirtok borával kínálták vendégeket. Az ünnepi műsorban közreműködött a Garai Ifjúsági Tánccsoport, és a Császártöltési Német Nemzetiségi Kórus, valamint Tóbiás Anna, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagja.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]