

A közbiztonság további erősítése, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása és a család-, gyermek- és ifjúságvédelem megerősítése – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség között jött létre. A megállapodás értelmében a vármegye önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat.
A dokumentumot Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, illetve dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke írta alá hétfőn a kecskeméti Megyeházán. Ennek kapcsán Vedelek Norbert hangsúlyozta: alapvető céljuk, hogy a vármegyei településeket élhetővé tegyék. Ebben a terület és településfejlesztési beruházások mellett kulcsszerepe van a közbiztonságnak is. Ezért kötöttek korábban megállapodást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, most pedig a polgárőrökkel.
„A vármegyében több mint ötezer polgárőr teljesít szolgálatot. Munkájukkal, helyismeretükkel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Bács-Kiskun vármegye az ország egyik legbiztonságosabb vármegyéje legyen, és az itt élők elmondhassák: Bács-Kiskun, jó itt lenni” – fogalmazott Vedelek Norbert.
dr. Fekecs Dénes hangsúlyozta: a polgárőrség a munkáját elsősorban a rendőrséggel hangolja össze, ugyanakkor az önkormányzatok is stratégiai partnereik. „A Bács-Kiskun vármegyei közgyűléssel eddig is volt kapcsolatunk, de írásos formában ezt nem rögzítettük. Örömmel vettük, amikor tavaly ősszel Vedelek Norbert elnök úr ezt felvetette. A megállapodásban több fontos kérdést is rögzíteni tudtunk, a jövőben ennek alapján zajlik majd a közös munka” – fogalmazott a vármegyei polgárőrség elnöke.
A vármegye önkormányzata a megállapodás értelmében vállalta, hogy részt vesz a közbiztonság erősítését célzó kezdeményezésekben, segíti a polgárőrség érdekeinek érvényesítését, valamint támogatja a lakossági edukációt és a bűnmegelőzési programokat. Emellett lehetőséget biztosított a polgárőrség számára, hogy bemutatkozhasson a vármegye online és offline felületein, valamint közösségi rendezvényein.
A Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség pedig vállalta, hogy folyamatosan tájékoztatja az önkormányzatot a szervezet tevékenységéről, támogatja a települési polgárőr egyesületek és az önkormányzatok együttműködését, valamint aktívan részt vesz a helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési programokban. A fiatalok bevonása kiemelt jelentőséget kapott, így a polgárőrség ifjú tagjai révén segíti az ifjúságnevelést és a társadalmi felelősségvállalás erősítését.
A megállapodás részeként Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat, amely a vármegye polgárőreinek kiemelkedő munkáját ismeri el.
Az aláírást követően a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben is rendszeresen értékelik az együttműködés eredményeit, és folyamatosan keresik a további fejlesztési lehetőségeket, hogy Bács-Kiskun Vármegye továbbra is biztonságos, élhető környezet maradhasson az itt élők és az ide látogatók számára.
2025. 03. 03.
2025. 03. 03.
Jászszentlászló
2025. 02. 28.
2025. 02. 28.
[ Jászszentlászló ]
2025. 02. 27.
2025. 02. 27.
Balotaszállás
2025. 02. 26.
2025. 02. 26.
[ Balotaszállás ]
2025. 02. 26.
2025. 02. 26.
Császártöltés
2025. 02. 26.
2025. 02. 26.
[ Császártöltés ]