Bács-Kiskun legjava a Hungexpón: így mutatkozik be vármegyénk 

Bőséges kínálattal lesz jelen Bács-Kiskun az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár kiállítói között a hétvégén. A vármegyei értékek, a fi200-as termékek és Pepper robot mellett „a mi Petőfink” is tiszteletét teszi a vármegye önkormányzatának standjánál. 

Valódi vidéki kavalkád várja a fővárosiakat és a fővárosba látogató vidékieket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén 2023. október 20-22. között. Az eseményt kétévente rendezi meg az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium égisze alatt, célja pedig nem más, mint egy színes, családi program keretében bemutatni a hazai agrárium és élelmiszergazdaság teljes spektrumát.

 

Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának felkérésére a vármegyék között Bács-Kiskun kiemelt társkiállító lesz. A vármegyei értéktár és a turisztikai látnivalók mellett a Petőfi emlékévek attrakciói kapnak főszerepet Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának standjánál (Hungexpo, „A” pavilon, 301b). Erre utal a „Fi200 – Bács-Kiskunból neked” jelmondat is.

 

Mindhárom napon egy-egy olyan vármegyei termelő lesz a stand vendége, aki csatlakozott a fi200 brandhez. Pénteken a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor gyógygomba termékeit ismerheti meg a közönség, szombaton a biogazdálkodást folytató orgoványi Venyige tanya, vasárnap pedig a hajósi Bercsényi családi méhészet mutatkozik be. 

 

Ezen kívül mindhárom napon kipróbálható a VR-szemüveg, amellyel Petőfi virtuális világába kalandozhatunk, valamint az első önkormányzati humanoid robot, Pepper is készséggel válaszol a költővel kapcsolatos kérdésekre. Játék is lesz: a vármegyei értéktárral, illetve Petőfi Sándorral kapcsolatos kvíz helyes megfejtői között ajándékcsomagot is kisorsolunk. 

 

A pénteki fő napon „a mi Petőfink”, Bánföldi Szilárd is ott lesz a kiskőrösi Pilvax likőrt kóstoltatva – és természetesen szelfiket is lehet vele készíteni. Ezen kívül bemutatkozik a vármegyei önkormányzatának Bor Bagoly pincéje: pénteken a legjobb nemesnádudvari és vármegyei borokat is meg lehet itt kóstolni. 

 

Az eseményről itt tájékozódhat bővebben: omek.amc.hu

További híreink

2025. 01. 30.

Közös munka egy még biztonságosabb Bács-Kiskunért

A közbiztonság növelése és a bűnmegelőzés fokozása révén Bács-Kiskun vármegye még vonzóbb, biztonságosabb és élhetőbb legyen az itt élők és az ide látogatók számára – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság között jött létre. A megállapodást csütörtökön délelőtt írták alá a kecskeméti Megyeházán.  

2025. 01. 30.

2025. 01. 27.

Szóljon bele és nyerjen! Kérdőív a helyi termékekről

Amikor helyi terméket választunk, támogatjuk a környezetvédelmet, csökkentjük az ökológiai lábnyomot, és hozzájárulunk a közösség fejlődéséhez. A sikeres Bács-Kiskun vármegyei márkaépítéshez azonban fontos az Ön véleménye! A kérdőív kitöltésével ráadásul értékes ajándékot is nyerhet.  

2025. 01. 27.

2025. 01. 24.

Természetes vízmegtartás a klímaváltozás ellen: nagyszabású projekt Kalocsán

Kalocsa is része egy olyan nagy programnak, amely a klímaváltozás hatásainak enyhítésére kisléptékű természetes vízmegtartó beruházásokat hajt végre. A projekt célja, hogy az önkormányzatok hatékonyabban reagálhassanak a változó klimatikus kihívásokra, miközben rekreációs lehetőségeket biztosítanak a helyi lakosok számára.

2025. 01. 24.

2025. 01. 23.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 01. 23.

Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa

2025. 01. 22.

Díjazottak

Két vármegyei művelődési intézmény is elnyerte a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

2025. 01. 22.

[ Kiskunfélegyháza , Kiskunmajsa ]

Császártöltés, Hajós, 1+

2025. 01. 17.

SVÁB TRAUMÁK ÉS AZ ÚJRAKEZDÉS

Vendégeink: Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere, valamint Dr. Schindlerné Geiger Erika, a Hajósi Szent Imre Általános Iskola igazgatója.  VIDEÓ

2025. 01. 17.

[ Császártöltés , Hajós , Nemesnádudvar ]

Design by WEBORIGO