Idén is kihajtották a Fülöpszállás külterületén található Kígyós-háti Állattartó telepről a bivalygulyákat a környékbeli legelőkre.
Mint ahogyan a korábbi években, ezúttal is át kellett kelnie az egyik gulyának az 52-es főúton. A biztonságos áthajtást minden évben rendőrségi segítséggel oldják meg, hiszen ilyenkor a forgalmat le kell állítani néhány percre. Szerencsésnek mondhatják magukat azok az autósok, akik végigkísérhették a tekintélyes termetű állatokból álló gulya vonulását – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park oldalán.
Gyurita István természetvédelmi őrkerület-vezető elmondta, hogy minden évben azonos útvonalon történik a bivalyok kihajtása. A gulyát alkotó állatok tíz évnél idősebbek, új egyedek kis számban kerülnek hozzájuk. Az állatok legelőn tartása nagy mértékben függ az időjárástól, valamint az éves fűhozamtól, ennek megfelelően a kihajtás általában április végén-május elején, míg a behajtás novemberben történik.
A házi bivaly a szarvasmarhánál igénytelenebb őshonos háziállatunk. Szívesen fogyasztja a más állatok által kevésbé kedvelt sást, nádat és egyéb vízinövényt, és igényli a vizes, dagonyázásra alkalmas helyeket. Ideális hát a természetvédelmi szempontból fontos vizes élőhelyek, a gépekkel nem kaszálható tómedrek, csatornapartok kezelésére. Legelésükkel és taposásukkal felnyitják a növényzettel benőtt tómedreket és nyílt vízfelületeket hoznak létre, megakadályozzák az özönnövények elszaporodását és a túlzott nádasodást. Ezzel hozzájárulnak a szikes mocsarakra jellemző fajgazdag madárvilág visszatelepüléséhez. A legelés miatt a rövidebb füvű gyepek egyes madárfajok (godák, bíbicek, cankók, gulipánok) számára megfelelő költőhelyet és táplálékforrást biztosítanak.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság teljes bivalyállománya jelenleg 600 példány körüli.
Fotó: Schneider Viktor
2024. 12. 03.
2024. 12. 03.
2024. 11. 29.
2024. 11. 29.
2024. 11. 28.
2024. 11. 28.
2024. 11. 25.
2024. 11. 25.
Kecel
2024. 11. 25.
2024. 11. 25.
[ Kecel ]
Császártöltés
2024. 11. 22.
2024. 11. 22.
[ Császártöltés ]