Tavaly októberben tették le az alapkövét a Budapest−Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezésnek. A munka a MÁV Zrt. 150-es számú, Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonalát érinti, mely a X-es számú páneurópai vasúti folyosó része.
Az egyvágányú, villamosított vasútvonal idén 140 éves, utolsó felújítása az 1960-as években történt. A pálya 100 kilométer/órás sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de a közelmúltban már csak néhány szakaszon lehetett ezzel a sebességgel közlekedni, mert a vonal nagy részén 80, 60, 40, 20 vagy 10 kilométer/órás sebességkorlátozások vannak érvényben. Az alépítmény, az ágyazat és a sínek elhasználódott állapota miatt gyakran az időjárási körülmények is nehezítik a közlekedést. Mindez nemcsak hosszabb menetidőt, hanem a pályakapacitás jelentős mértékű csökkenését is jelenti.
A vasútvonal korszerűsítése két szakaszra osztható: a déli − Fülöpszállástól Kelebiáig tartó közel 77 kilométeres – rész fővállalkozója a magyar RM International Zrt., amelynek megbízásából a V-Híd Zrt. dolgozik alvállalkozóként.
Az átjárhatóség érdekében egységes vonatbefolyásoló rendszert építenek ki. A felújítás után a hozzávetőleg 150 kilométer hosszú pályán a teljes szakaszon 160 kilométer/óra lesz az engedélyezési sebesség. A régi vágányokat elbontják, újjáépítik, és mellette egy teljesen új második vágányt építenek ki. A felsővezeték-hálózatot szintén elbontják, és újjáépítik. Mindemellett sor kerül a vonali és állomási biztosítóberendezések átépítésére és az ETCS (European Train Control System−Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2-es szintjének telepítésére. A rendszer elsődleges feladata a pályamenti berendezések és a vontatójármű közötti kapcsolat megvalósításával a vonatok közlekedésének felügyelete, ezáltal a vasúti forgalom biztonságának növelése, valamint a nemzetközi átjárhatóság biztosítása.
Új állomásépületeket alakítanak ki Délegyházán, Kiskunlacházán, Dömsödön és Kiskőrösön, továbbá átépítik a soroksári, kiskunhalasi és kelebiai felvételi épületeket. A vonal mentén zajvédőfalakat emelnek és P+R parkolókat alakítanak ki. A projekt részeként számos új műtárgyat is kialakítanak: elsősorban kerethidakat és peronaluljárókat.
A déli szakaszon már zajlanak a munkálatok, Csengődön és Kiskőrösön, valamint Kiskunhalas és Kelebia között régészeti feltárásokat folytatnak. Kiskőrösön és Csengődön elkezdődött a vasúti pálya bontása, a felsővezetéket pedig már a Csengőd−Pirtó, illetve a Kiskunhalas−Kelebia szakaszon is bontják. A biztosítóberendezési kábelek bontását Csengőd, Kiskőrös, Soltvadkert, Pirtó állomásokon végzik. A fentiekkel párhuzamosan zajlik az alépítmény és vágány építése Kiskőrösön, továbbá a keretműtárgyak és a peronaluljáró építése. Csengőd megállóhelyen szintén megkezdődött a peronaluljáró kialakítása, a forgalmi kitérő építése, és jól haladnak a keretműtárgyak építési munkái. Az építéshez szükséges anyagok tárolása több helyszínen történik: Csengődön és Kiskőrösön sín, betonalj, zúzottkő és kitérő depóniák láthatók, Balotaszálláson az új felsővezeték oszlopokat tárolják, a legnagyobb lerakatot azonban jelenleg Kisszálláson alakították ki, ahol zúzottkő-hegyekkel és betonaljakból kialakított több méter magas, és több tíz méter hosszú „folyosókkal” találkozhatunk.
Az északi egységet kivitelező kínai cég alvállalkozóként bevonta a V-Hidat. Itt az északi, Soroksártól Fülöpszállásig tartó szakaszon is tapasztalni már bontási munkákat: több helyen hiányzik a felsővezeték, a biztosítóberendezés elbontása is megkezdődött. Látványos különbség, hogy a déli szakaszon látott hatalmas depókkal szemben itt építési anyagokat még nem találtak.
A beruházás során kiemelt figyelmet kap a természet védelme. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai rendszeresen ellenőrzik a kivitelezés helyszínét és az ő közreműködésükkel zajlik – amennyiben szükséges – a védett növényfajok áttelepítése és a madárvédelem.
Fotó/Forrás: magyarepitok.hu
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]