Csatári Bálint 30 éve előre jelezte a Homokhátság jövőjét

zöld Bács-Kiskun két folyó közt szabadidő

Negyedik alkalommal rendezték meg a Csatári Bálint Emlékkonferenciát szerdán a kecskeméti Megyeházán. A rendezvény keretében adták át az egykori geográfus kutató emlékére kiírt szakmai pályázat díjait, valamint előadásokat hallhattak a résztvevők a Homokhátság jövőjét érintő aktuális kérdésekről.

„Egyértelműen kedvezőtlen hatások várhatók a vízhiány növekedésében, és súlyosan érintik a növénytermesztést, a hidegtűrő és csapadékkedvelő növények termőhelyadottságai megváltoznak, termelésük csökkenhet” – Csatári Bálint 30 évvel ezelőtt így vélekedett a globális felmelegedés Duna-Tisza közére gyakorolt várható hatásairól. A neves geográfus szavait lánya, Sebéné Dr. Csatári Eszter idézte fel a konferencián, méltatva egyúttal a pályamunkát benyújtók jövő iránti felelősségvállalását.  

 

A felhívásra beérkezett diplomamunkák közül a zsűri idén is a három legjobbat részesítette elismerésben. Az első helyezett Jüngling Regina lett, „Öntözési célú precíziós csapadékvíz gyűjtési módok vizsgálata” című munkájával. A harmadik helyet Horváth-Varga Zoltánné, a második helyet Kiss János érdemelte ki. Mindhárman a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának hallgatói. 

 

A konferencián Lenkei Róbert, a Duna-Tisza közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács újonnan megválasztott elnöke hangsúlyozta, minden korábbinál jobban érezzük a bőrünkön a klímaváltozás hatásait, ezért ma már nem csak tanulmányokra, hanem konkrét megvalósításra is szükség van a Homokhátság vízutánpótlása ügyében. A tervek már elkészültek az elmúlt években, a megvalósításhoz azonban még nem áll rendelkezésre elegendő forrás. 

 

„A kormány ebben az évben kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánította a Homokhátság vízpótlását. Az elkészült tervek a mai számítások alapján 1600 milliárd forintba kerülnének. Nyilván ez egyben nem megvalósítható, de szakaszolva ezt a munkát el lehet majd kezdeni” – fogalmazott Lenkei Róbert. 

 

A konferencián a Homokhátság jövőjét érintő kérdésekről is szó esett. A résztvevők előadásokat hallgathattak a tanyás térségek alkalmazkodási lehetőségeiről, az aszály sújtotta területek kihívásairól, a talajvízkészlet mennyiségi problémáiról vagy éppen a klímastratégia újragondolásáról.

 

További híreink

2024. 12. 20.

„Red Friday” kampánnyal hív véradásra az ünnepek idején az Országos Vérellátó Szolgálat

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén egy különleges év végi, Red Friday elnevezésű véradási nappal hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára, ezzel ösztönözve a potenciális véradókat. A 6 napos munkaszüneti időszak enélkül áthidalhatatlan, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítmény mindössze 5 napig tárolható.

2024. 12. 20.

Nagybaracska

2024. 12. 20.

Új termelői piacot adtak át Nagybaracskán: gazdasági és közösségi fejlesztés a térségben

Az új nagybaracskai piac nemcsak a helyi közösség találkozóhelye lesz, hanem a térség gazdasági fejlődésének is fontos motorja.

2024. 12. 20.

[ Nagybaracska ]

2024. 12. 19.

"2024 a roma rendszerváltás éve" Kiskunhalason ünnepelték a cigány nemzetiségi napot

Magyarország kormánya a nemzeten belül értékként tekint a nemzetiségeire - mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az Országos Cigány Nemzetiségi Napon Kiskunhalason.

2024. 12. 19.

Kiskunhalas

2024. 12. 19.

Harmadik lett a halasi szerző esszéje

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

2024. 12. 19.

[ Kiskunhalas ]

2024. 12. 19.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 12. 19.

Nemesnádudvar

2024. 12. 18.

Zárja az évet egy különleges pezsgőkóstolóval a Bor Bagolyban!

A nemesnádudvari Bor Bagoly Présház igazi közösségi térré vált, ahol rendszeresen szerveznek izgalmas programokat. December 30-án pezsgőkóstolóval várják az érdeklődőket. 

2024. 12. 18.

[ Nemesnádudvar ]

Design by WEBORIGO