Csodálatos természeti környezettel ismerkedtek a kirándulók a Bugacpusztaházi Értékjáró Séta során 

két folyó közt

Tóth Endre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai referens nagy elhivatottságának és kiemelkedő szakértelmének köszönhetően megismerhették a vendégek az élővilágot, érdekességeket hallhattak a pásztorhagyományokról a bugaci puszta csodálatos, réti virágokkal tarkított környezetében sétálva.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület idei évi második kirándulása alkalmával a vármegye legkisebb, klíma- és ökotudatosságáról híres településére, Bugacpusztaházára invitálták a vendégeket május 13-án, szombaton. A sétát ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte. 
Kerekes László Zoltántól, a község polgármesterétől a település történetét ismerhették meg az érdeklődők, majd Tóth Endre, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai referense a község és a természeti környezet számos érdekességére hívta fel a figyelmet.  Manga Aranka, a Települési Értéktár Bizottság elnöke és a könyvtár vezetője beszélt közösségi életükről, valamint invitálta a látogatókat „A Szakkör – tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program szakköri alkotásokat bemutató kiállításának megtekintésére.  Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Egyesület Titkára köszöntötte a túrázókat, megköszönte a túra lebonyolításában résztvevőknek az együttműködést, valamint gratulált a település fejlődéséhez, élenjáró ökotudatos szemléletéhez.


A résztvevőket helyi finomságokkal várták, majd megtekintették a kiállítást és a község területén lévő, szabadon látogatható Pusztaházi Parkerdőbe tettek sétát. A parkerdő kedvelt kirándulóhely, amely esőbeállóval, padokkal, asztalokkal, tűzrakóval, a tanösvényen ismertető táblákkal áll a túrázók rendelkezésére.  23 méter magas kilátójából csodálatos látvány tárul elénk a falura és az erdei környezetre. A Parkerdő keleti oldalától 50 méterre kerékpárúton, nyugati oldalától 100 méterre műúton lehet megközelíteni. A településen akár kerékpárokat is lehet kölcsönözni az aktív pihenést kedvelőknek.
Tóth Endre nagy elhivatottságának és kiemelkedő szakértelmének köszönhetően megismerhették a vendégek az élővilágot, érdekességeket hallhattak a pásztorhagyományokról a bugaci puszta csodálatos, réti virágokkal tarkított környezetében sétálva. A szürkemarha gulya látványa is nagyon kedves élmény volt a sok kis borjúval együtt. Megtekintették a szabadtéri pásztorépítményeket is, majd a Pásztormúzeum emblematikus épületében a letűnt pásztorvilág emlékeiről, a külterjes állattartás történetéről és eszközeiről, a pásztorok mindennapjairól kaptak képet a látogatók. 
Utolsó állomásként a Boróka tanösvény bejárása gazdag növényvilágával igazi meglepetést tartogatott az erdei és homokbuckás területen. A túra végén a színvonalas, autentikus Karikás Csárda nyújtott gasztronómiai élményt és pihenési lehetőséget a sétálóknak. 


A túra egész évben egyénileg is bejárható a Kecskemét és térsége turisztikai mobilapplikáció segítségével: http://aranyhomok.hu/hireink/elindult-a-kecskemet-es-tersege-turisztikai-applikacio


A programokról részletesen tájékozódhat az Aranyhomok Egyesület Facebook oldalán is: https://www.facebook.com/akegyesulet vagy az egyesület honlapján www.aranyhomok.hu


Figyelmébe ajánljuk az Aranyhomok Kincsei Települési Értéktárak gyűjteményét, letölthető itt:
http://www.helyiertekeink.aranyhomok.hu

 

Szeretettel várjuk további programjainkra!

További híreink

Apostag

2024. 10. 22.

A Vasút utca 3. szám alatti Óvoda felújítása Apostagon - projektindítás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.1-21 GYERMEKNEVELÉST TÁMOGATÓ HUMÁN INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „A Vasút utca 3. szám alatti Óvoda felújítása Apostagon” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 63,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Pöttömkert Óvoda egyik meglévő telephelyének felújítása valósul meg az épület átalakításával.

2024. 10. 22.

[ Apostag ]

2024. 10. 21.

KLÍMAKÓDEX - Lomtalanítás

A lomtalanítás slágertermékei nem biztos, hogy odavalók! Avagy melyek a leggyakrabban előforduló lomok, és mit tehetünk velük a kidobás helyett?

2024. 10. 21.

2024. 10. 21.

Adjon vért

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 10. 21.

Lakitelek

2024. 10. 15.

Folytatódik a Térségi Értékjáró Séta sorozat. Sétáljon velünk Lakitelek-Tőserdőben!

Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon. 

2024. 10. 15.

[ Lakitelek ]

Balotaszállás

2024. 10. 14.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból az elavult útburkolatok felújítása történt meg.

2024. 10. 14.

[ Balotaszállás ]

2024. 10. 11.

Megalakultak a vármegyei nemzetiségi önkormányzatok

Vármegyénkben a 2024. június 9-i horvát, német és roma területi nemzetiség választás eredményeként október 10-én Baján megalakultak a 7 tagú vármegyei nemzetiségi önkormányzatok. 

2024. 10. 11.

Design by WEBORIGO