Ma délelőtt Soltvadkerten történelmi jelentőségű pillanatra került sor: Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetőjének részvételével hivatalosan átadták az 53-as főút Soltvadkertet elkerülő szakaszát. Ez az infrastruktúra-fejlesztés nemcsak a közlekedés javításáról szól, hanem Soltvadkert jövőjének új alapokra helyezéséről is.
Fotó: Soltvadkert Város facebook oldal
A több mint tíz éve tartó előkészületek eredményeként létrejött elkerülő út jelentős változást hoz a város és az itt élők mindennapjaiba. A korábban naponta 14-16 ezer jármű – köztük kamionok és távolsági buszok – által terhelt belvárosi útszakasz most fellélegezhet, és biztonságosabb, élhetőbb környezetet nyújthat a lakosok számára.
Az elkerülő út nem csupán a helyiek életminőségét javítja: az átutazók számára is gyorsabb és kényelmesebb közlekedési lehetőséget biztosít. Az új útszakasz mérsékli a zaj- és környezeti terhelést, miközben növeli a közlekedésbiztonságot és csökkenti a baleseti kockázatokat.
Orbán Viktor az ünnepségen hangsúlyozta: „A kormány már 2010-ben elhatározta, hogy véget vet a magyar vidék belső emigrációjának, és azt akarta elérni, hogy az ország egyes részei ne a másik rovására gyarapodjanak. Azt tűztük a zászlónkra, hogy a magyar vidéket vonzó hellyé tesszük, olyan hellyé, ahol érdemes élni, mert van munka, vannak minőségi szolgáltatások, és ésszerű időn belül minden elérhető.”
A miniszterelnök értékelése szerint Soltvadkert és Bács-Kiskun vármegye a nemzeti kormány munkájának egyik nyertese. Jelezte továbbá, hogy a térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mivel a kormány új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban. „Az egész déli magyar vidéket erőssé, strapabíróvá és önállóvá kell tenni, amihez a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintnyi forrást terveztek” – jelentette ki.
Az ünnepségen Lázár János kiemelte: „Az elkerülő út építése egy hosszú folyamat volt, de a végeredmény igazolja, hogy megérte türelemmel és szakértelemmel dolgozni rajta.”
A város vezetői és lakói egyaránt hálájukat fejezték ki mindazoknak, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez: a tervezőknek, kivitelezőknek és az állami szereplőknek, akik biztosították a szükséges forrásokat.
Az ünnepélyes átadás után az első járművek már birtokba is vették az új útszakaszt, amely remélhetőleg balesetmentes és gördülékeny közlekedést biztosít minden használójának.
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]
Soltvadkert
2024. 12. 16.
2024. 12. 16.
[ Soltvadkert ]
2024. 12. 13.
2024. 12. 13.