Elkészült a Puszta Kapuja: még inkább érdemes lesz Bugacra látogatni

Lezárult a természeti, kulturális és történelmi örökségeink bemutatását, fogadótér kialakítását célzó projekt Bugacon a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál. A fejlesztés 286,56 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg. Különböző programok szervezését és lebonyolítását segíti a Bugac térségébe érkező látogatók számára a projekt keretében megvalósított Puszta Kapuja Információs Központ, amely fogadó- és bemutató épületként is szerepet tölt be.

Bócsa-Bugac buckavilága a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb, és domborzatát tekintve is legváltozatosabb része. A területen két nagy buckavonulat húzódik végig, a buckasorokat északkelet felől a bugaci puszta váltja fel. A projekt keretében megépült, a Karikás Csárdával szemben található Puszta Kapuja Információs Központ – nevéhez híven – valóban a bugaci puszta kapuja, innen lehet eljutni a nemzetközi szinten is ismert élőhelyre. Segítségével a látogatók bepillantást nyerhetnek a homokpuszták világába, a táj történetébe, változásaiba, a múltban itt élt emberek hétköznapjaiba. Arra is választ kaphatnak, miért lettek az itteni homokterületek természetvédelmi oltalom alá helyezve és miért váltak a Natura 2000 hálózat részévé.

Az épületben két kiállítási egységet alakítottak ki interaktív elemekkel dúsítva. A „Pásztorélet” című az egykori pásztorvilágot mutatja be. A külterjes állattartás évszázadokon keresztül hatással volt a tájra, ami nagyban befolyásolta a terület ökológiai viszonyait. A „Bugaci buckák között” című kiállítás átvezet minket a pusztai természetbe, közelebb hozza a közönséghez a puszta különleges élővilágát, felvillantja ennek a rendkívüli, változatos ökoszisztémának az értékeit. 

Az információs központ kertjébe rovarhotelt, több játékot, például egy ökológiai társasjátékot helyeztek. A Pásztormúzeumhoz vezető földút mellett pihenőhely készült, további ismereteket adva a puszta növény- és állatvilágáról, a Pásztormúzeumnál pedig fotópont található. Az 1100 m hosszú Boróka tanösvény is kiegészült új információs táblákkal és élményelemekkel, mint például erdei xilofon és játéktávcső. A projektből készült kültéri helyszínek már látogathatók, a Puszta Kapuja Információs Központ 2024. tavaszán nyitja meg a kapuit.

 

A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében, „A puszta kapuja – természeti, kulturális és történelmi örökségeink bemutatása, fogadótér kialakítása Bugacon” című, a KEHOP-4.1.0-15-2016-00052 azonosítószámú projektben, európai uniós támogatásból valósult meg a 2016.10.18. és 2023. 12.15. közötti időszakban.

További híreink

2025. 01. 27.

Szóljon bele és nyerjen! Kérdőív a helyi termékekről

Amikor helyi terméket választunk, támogatjuk a környezetvédelmet, csökkentjük az ökológiai lábnyomot, és hozzájárulunk a közösség fejlődéséhez. A sikeres Bács-Kiskun vármegyei márkaépítéshez azonban fontos az Ön véleménye! A kérdőív kitöltésével ráadásul értékes ajándékot is nyerhet.  

2025. 01. 27.

2025. 01. 24.

Természetes vízmegtartás a klímaváltozás ellen: nagyszabású projekt Kalocsán

Kalocsa is része egy olyan nagy programnak, amely a klímaváltozás hatásainak enyhítésére kisléptékű természetes vízmegtartó beruházásokat hajt végre. A projekt célja, hogy az önkormányzatok hatékonyabban reagálhassanak a változó klimatikus kihívásokra, miközben rekreációs lehetőségeket biztosítanak a helyi lakosok számára.

2025. 01. 24.

2025. 01. 23.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 01. 23.

Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa

2025. 01. 22.

Díjazottak

Két vármegyei művelődési intézmény is elnyerte a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

2025. 01. 22.

[ Kiskunfélegyháza , Kiskunmajsa ]

Császártöltés, Hajós, 1+

2025. 01. 17.

SVÁB TRAUMÁK ÉS AZ ÚJRAKEZDÉS

Vendégeink: Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere, valamint Dr. Schindlerné Geiger Erika, a Hajósi Szent Imre Általános Iskola igazgatója.  VIDEÓ

2025. 01. 17.

[ Császártöltés , Hajós , Nemesnádudvar ]

2025. 01. 09.

2,5 milliárd forint: ezek a települések nyertek támogatást Bács-Kiskunban

Baja útfejlesztésre, további 14 település pedig lakosságot célzó programokra nyert pályázati forrást a TOP Plusz keretből. Mutatjuk a részleteket. 

2025. 01. 09.

Design by WEBORIGO