Újabb terület- és településfejlesztési támogatások érkeznek Bács-Kiskunba. Kiskőrös és Kalocsa fürdőfejlesztésre, Bugac ökoturisztikai látogatóközpont építésére kap forrást. A vármegye önkormányzatának projektje pedig a felzárkóztatást, az esélyegyenlőséget, a vármegyei identitás erősítését és a közösségépítést szolgálja.
illusztráció: Rónaszéki Fürdő, Kiskőrös
Kiskőrösön egymilliárd forintot fordíthatnak a Rónaszéki Fürdő energetikai korszerűsítésére. Az új termálkút fúrása és a meglévő kutak technológiai fejlesztése egyrészt a termálvízellátás stabilizálását, másrészt a fűtés gázigényének csökkentését vagy kiváltását szolgálja. A fürdő hőközpontjának és fűtésrendszerének korszerűsítése mellett megvalósul a légkezelő rendszer és a medencetechnológia fejlesztése, továbbá a nyílászárók cseréje. A jövő tavasszal induló beruházás várhatóan 2028-ra fejeződik be.
Kalocsán a Csajda Fürdőben szintén egy új termálkút fúrása, illetve a hőközpont és a fűtésrendszer korszerűsítése áll az ugyancsak egymilliárd forintos projekt fókuszában. Amennyiben a fúrt kút hozama, illetve a víz hőmérséklete lehetővé teszi, az intézmény geotermikus fűtésre áll át. Ezen kívül megvalósul a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés, a szellőzőrendszer és a medencetechnológia fejlesztése. A műszaki tartalomban napelem telepítése is szerepel. A munkálatok jövő tavasszal kezdődnek és 2027 nyarára fejeződnek be.
Bugacon egy Ökoturisztikai Látogatóközpont épül, amely a Aranymonostorhoz kapcsolódóan mutatja be a Homokhátság természeti értékeit, illetve azok hatását az itt élők kultúrájára, életmódjára az elmúlt 2000 év tekintetében. A látogatóközpontban hangsúlyt helyeznek majd a klímaváltozás negatív hatásainak bemutatására, és az ahhoz való alkalmazkodási lehetőségekre, jógyakorlatokra. A félmilliárd forintból megvalósuló projekt várhatóan 2028 őszén fejeződik be.
Bács-Kiskun, jó itt lenni! – ez a címe annak a vármegye önkormányzata által megvalósítandó projektnek, amelynek célja Bács-Kiskun hátrányos helyzetű lakosainak felzárkózása és esélyegyenlőségük javítása. A célcsoportot a nők, fiatalok, gyermekek – köztük a mélyszegénységben élők –, idősek, fogyatékkal élők, romák és a tanyán élők alkotják.
Az 1,1 milliárd forintból megvalósuló projekt keretében sokrétű programok szolgálják majd a kitűzött célt a következő csaknem három évben. Ezek között szerepelnek fiatalokat megszólító pályaorientációs és önfejlesztő programok; egészségfejlesztő- és sportrendezvények (folytatódik az Egészséges Bács-Kiskunért program); digitális esélyegyenlőtlenséget csökkentő tréningek; bűnmegelőzést és közbiztonság javítását segítő események; vagy például közösségerősítő, illetve a vármegyei és térségi identitást támogató események.
A jelenlegi európai uniós ciklusban várhatóan 100 milliárd forintnyi terület- és településfejlesztési támogatás érkezik Bács-Kiskun vármegyében a TOP Plusz programon keresztül. Ezeknek a projekteknek a fele már megkezdődött.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]
Soltvadkert
2024. 12. 16.
2024. 12. 16.
[ Soltvadkert ]