KIS TELEPÜLÉS, NAGY FEJLESZTÉSEK III.

közügyek TOP-fejlesztések
Az elmúlt két évben több fejlesztés is történt Nagybaracskán!

Új gépek segítik mostantól a nagybaracskai közterületek rendezését. A település a Magyar Falu Program keretében nyert 15 millió forintot, melyből kettő nagy értékű fűnyíró traktort vásároltak. Ezek átadását tartották meg pénteken. Korábban ugyanezen kiírás keretében egy 100 lóerős traktort is vásárolt az önkormányzat, szintén 15 millió forint értékben. A gépeket Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője adta át Bögi István polgármesternek.

Az elmúlt kettő évben több más fejlesztés is történt Nagybaracskán, melyeket a koronavírus-járvány miatt nem tudtak átadni. Zsigó Róbert és Bögi István ezeket is körbejárta és megtekintette pénteken. Szintén az MFP keretein belül 5 millió forintot nyert a település egy közterületi játszótér kialakítására, amely azóta már az itt élők gyermekek örömét szolgálja.

Három fontos nagybaracskai intézmény is energetikai korszerűsítésen esett át. Az óvoda, a művelődési ház és az iskola is megújult, energia hatékonyabbá vált az üzemeltetésük. Erre mintegy 229 millió forint pályázati pénzt nyert az önkormányzat.

A másik nagy beruházás a település turisztikai életén lendíthet jelentős mértékben. 117 millió forintból egy Turisztikai Fogadóépületet hozhattak létre, egy megyei TOP pályázatnak köszönhetően.

Több más környező településhez hasonlóan Nagybaracskán is épült egy új minibölcsőde. A 35,5 millió forintos támogatásból el is készült az épület, jelenleg annak berendezése és az engedélyeztetése van folyamatban.

 

A templom felújítására szintén nyert mintegy 8 millió forintot Nagybaracska, ezen munkálatok még nem kezdődtek meg, jelenleg itt az engedélyek beszerzésén dolgoznak az illetékesek. Összességében elmondható, hogy Nagybaracska is sokat fejlődött az elmúlt években, több területen is fontos fejlesztések történtek a településen.

Forrás: bácskaiharsona.hu

További híreink

2024. 12. 20.

„Red Friday” kampánnyal hív véradásra az ünnepek idején az Országos Vérellátó Szolgálat

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén egy különleges év végi, Red Friday elnevezésű véradási nappal hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára, ezzel ösztönözve a potenciális véradókat. A 6 napos munkaszüneti időszak enélkül áthidalhatatlan, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítmény mindössze 5 napig tárolható.

2024. 12. 20.

Nagybaracska

2024. 12. 20.

Új termelői piacot adtak át Nagybaracskán: gazdasági és közösségi fejlesztés a térségben

Az új nagybaracskai piac nemcsak a helyi közösség találkozóhelye lesz, hanem a térség gazdasági fejlődésének is fontos motorja.

2024. 12. 20.

[ Nagybaracska ]

2024. 12. 19.

"2024 a roma rendszerváltás éve" Kiskunhalason ünnepelték a cigány nemzetiségi napot

Magyarország kormánya a nemzeten belül értékként tekint a nemzetiségeire - mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az Országos Cigány Nemzetiségi Napon Kiskunhalason.

2024. 12. 19.

Kiskunhalas

2024. 12. 19.

Harmadik lett a halasi szerző esszéje

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

2024. 12. 19.

[ Kiskunhalas ]

2024. 12. 19.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 12. 19.

Nemesnádudvar

2024. 12. 18.

Zárja az évet egy különleges pezsgőkóstolóval a Bor Bagolyban!

A nemesnádudvari Bor Bagoly Présház igazi közösségi térré vált, ahol rendszeresen szerveznek izgalmas programokat. December 30-án pezsgőkóstolóval várják az érdeklődőket. 

2024. 12. 18.

[ Nemesnádudvar ]

Design by WEBORIGO