KITÜNTETŐ DÍJAKAT ADTAK ÁT JÁNOSHALMÁN

közügyek
Jánoshalmán három kitüntetést adtak át.

Államalapításunk ünnepén Jánoshalmán, a hagyományokhoz hűen szentmisével és kenyéráldással kezdődtek el az ünnepi programok, a Szent Anna templomban. Az új kenyeret a szokások szerint, a helyi gazdakör vezetői vitték az oltár elé. A programok az Imre Zoltán Művelődési Központban folytatódtak, ahol a megszentelt kenyeret Farkas László, a Bács-Kiskun megyei NAK alelnöke, a Jánoshalmi Gazdakör elnöke helyezte el az ünnepi asztalon. Az új kenyérért Édes Éva 3. osztályos tanuló Bódás János versével mondott köszönetet. Ünnepi beszédet Czeller Zoltán polgármester mondott, méltatva több, mint ezeréves államiságunkat, kiemelve, hogy a magyar nemzet Európa legviszontagságos évszázadaiban is képes volt fennmaradni és megmaradni magyarként.
A képviselő-testület kitüntető díjait évről évre Jánoshalmáért kimagaslóan tevékenykedő személyeknek adományozzák augusztus 20-án.
Jánoshalma díszpolgára kitüntető címben részesült Petróczky Ferenc, aki 30 éve kiskereskedőként kezdte meg tevékenységét. Azóta több boltot is üzemeltet, ahol közel 30 család megélhetését biztosítja. Elhivatottan segíti és szívügyeként kezeli a helyi gazdálkodók termékeinek, terményeinek forgalmazását. Helyi vállalkozóként és lokálpatriótaként minden városi, iskolai és óvodai rendezvényt szeretettel támogat már hosszú évek óta.
Életmű díjban részesült Molnár István, a város hátrányos helyzetű embereinek több évtizedes foglalkoztatásáért, Jánoshalma jó hírnevének erősítéséért. A Mezőkertnél, majd későbbi nevén a Bács Zöldértnél kiemelt célja volt a termelőkkel fenntartani a jó kapcsolatokat, kialakítani a becsületes partneri viszonyokat, továbbadni a minőségi árut, ezzel is emelve Jánoshalma jó hírét. A szezonokban rengeteg jánoshalmi családnak biztosítottak munkát és megélhetést évről évre.
Jánoshalma Város Kultúrájáért kitüntető címben részesült Sziráczki Ferenc, a régi hagyományok életben tartásáért, tovább élesének ápolásáért, továbbadásáért. Vőfélyként több, mint 50 éve tartja életben a régi hagyományokat, segíti a lakodalmat valódi ünnepként megélni, és igyekszik az ünneplők számára maradandó élményt szerezni.

További híreink

Tiszaalpár

2025. 04. 15.

Értéktár sorozat - Erdélyből Tiszaalpárra - Gergely Ramóna kosárfonó munkássága

Az ötödik generációs vesszőfonó gyermekkora óta tanulta, fejlesztette a mesterséget. Egyedisége az egyszerűségben rejlik  

2025. 04. 15.

[ Tiszaalpár ]

2025. 04. 10.

Polgármesteri találkozó: nemzetközi pályázatokra kell készülniük az önkormányzatoknak

A tizennyolcadik polgármesteri találkozót rendezte meg Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata szerdán. A rendezvénynek ezúttal Csólyospálos adott otthont. 

2025. 04. 10.

2025. 04. 10.

Újabb fi200 klub alakult – Bácsalmáson is elindult a közösségi gazdaságépítés

Bácsalmáson is sikeresen elindult a fi200 klub: kedden mintegy húsz helyi és térségbeli vállalkozó, termelő, civil szervezet vagy éppen önkormányzati vezető találkozott egymással egy üzleti reggeli keretében. 

2025. 04. 10.

2025. 04. 09.

Bácsalmáson folytatjuk - elindult a fi200 klub

Bácsalmáson is sikeresen elindult a fi200 klub, ahol mintegy húsz helyi és térségbeli vállalkozó, termelő, civil szervezet vagy éppen önkormányzati vezető találkozott egymással egy üzleti reggeli keretében. "Ha segítek neked, és te is segítesz nekem, a térségben sokan jól járunk."

2025. 04. 09.

2025. 04. 08.

Lakossági kérdőív

Ajándékcsomagot nyerhet a kitöltéssel - három perc, egy esély

2025. 04. 08.

2025. 04. 07.

Pályázatot nyert Bács-Kiskun: evezhetővé válik a Vajas-fok

Jelentős fejlődés előtt áll Bács-Kiskun aktív turizmusa: a vármegye önkormányzata 650 millió forint területfejlesztési támogatást nyert egy komplex vízitúra-hálózat kiépítésére a Vajas-fokon.

2025. 04. 07.

Design by WEBORIGO