Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2016 óta fejezi ki elismerését és megbecsülését a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek, melynek jeléül alapította meg a dr. Szobonya Zoltán Emléknapot.
Idén tizenhét javaslat érkezett. Az emléklapokat szeptember 26-án, a Vármegyeházán ünnepélyes keretek között adja át Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke.
Szeretettel várjuk a megemlékezésekre!
Szobonya Zoltán 1909. november 7-én Jánoshalmán született, 1933-ban a Debreceni Egyetemen szerzett jogi diplomát. 1942-ben tartalékos főhadnagyként bevonult, majd szovjet fogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. Gyakorló ügyvédként az 1951-ben kitelepített parasztok ügyeit intézte. Az Államvédelmi Hatóság már ekkor megfigyelte, egy 1955-ben készült ÁVH-jelentés szerint „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.” 1956. október 23-tól a jánoshalmai forradalmi események egyik vezetője, mint a Forradalmi Bizottság titkára. 1957. februárjában letartóztatták „A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezés és vezetésének bűntette” vádjával. Koncepciós perben kötél általi halálra ítélték, az ítéletet 1958. szeptember 29-én a Kecskeméti Börtön udvarán hajtották végre. 1989-ben rehabilitálták, családja a 301-es parcellában újratemette.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]