Mellszobrot avattak és alkotói kiállítás nyílt Petőfi Sándor tiszteletére Tiszaugon

Vármegyénk értékei két folyó közt

Tiszaugon felavatták Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát, Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotását. Káré Gábor, Tiszaug polgármestere köszöntőjében halhatatlan népköltőnek nevezte Petőfit. "Petőfi ott van, ahol a magyarok vannak, és mindig itt lesz, amíg a magyarság megmarad"- jelentette ki Káré Gábor.

A Bács-Kiskunban élők elfogultak a költővel szemben, hiszen ebben a vármegyében született, mondta a polgármester, majd örömét fejezte ki afelett, hogy Tiszaugon, e kis faluban is sikerült emléket állítani a magyarság egyik legnagyobb költőjének.

Petőfi Sándor mellszobrát Lezsák Sándor, Káré Gábor, Bíró Zoltán irodalomtörténész és Lantos Györgyi leplezték le, majd Kuczor Erzsébet református lelkész áldotta meg.

 

Bíró Zoltán beszédében Petőfi Sándort különös alkatú, idegesítő egyéniségként, ugyanakkor nagyszerű szónokként és barátként jellemezte. Az irodalomtörténész felidézte, hogy Petőfi és  Arany János 1847-ben életre szóló  barátságot kötöttek, és Petőfi  halála után Arany sokáig nem tudott feleszmélni. "Egy élet befejeződött, tiszta erőteljes költészetben, nagyszerű prózában, ez az élet így szebb, mintha elvegetált volna még húsz vagy negyven évig" - zárta beszédét Bíró Zoltán.

 

Lezsák Sándor ünnepi beszédében kitért Petőfinek az utókor által egy kevésbé feszegetett vonására, a pénzügyekhez fűződő könnyed viszonyára. "Szerzem tehát a pénzt, nem hogy legyen, / Hanem azért, hogy eligyam s egyem” - összegezte az országgyűlési képviselő a költő "gazdálkodási nézeteit" hasonló című verséből idézve.  Lezsák Sándor elmondta, hogy Petőfinek a gondtalan gyermekkor után nehéz években volt része, mivel édesapja elvesztette a vagyonát. 1843-44 telén került a mélypontra, de Vörösmartyék felkarolták,  aztán hat nap alatt megírta a János vitézt, és ezzel végre rendeződött a helyzete - fejtette ki Lezsák Sándor.

Az ünnepség keretében több Petőfi költemény is elhangzott. Horváth Dorina Az Alföld című verset szavalta el, Túri-Kisné Szőke Melinda és Gugolyáné Légrádi Edit az Által mennék én a Tiszán… című népdalt, Kovács Réka pedig a Pille, pille, pillangó című dalt énekelte. A szoboravatás után nyitották meg a tiszaugi kultúrházban a település által meghirdetett Petőfi alkotói pályázatra beérkezett munkákat bemutató kiállítást.

 

 

Fotó: Ujvári Sándor

 

További híreink

2024. 12. 20.

„Red Friday” kampánnyal hív véradásra az ünnepek idején az Országos Vérellátó Szolgálat

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén egy különleges év végi, Red Friday elnevezésű véradási nappal hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára, ezzel ösztönözve a potenciális véradókat. A 6 napos munkaszüneti időszak enélkül áthidalhatatlan, hiszen a legrövidebb lejáratú vérkészítmény mindössze 5 napig tárolható.

2024. 12. 20.

Nagybaracska

2024. 12. 20.

Új termelői piacot adtak át Nagybaracskán: gazdasági és közösségi fejlesztés a térségben

Az új nagybaracskai piac nemcsak a helyi közösség találkozóhelye lesz, hanem a térség gazdasági fejlődésének is fontos motorja.

2024. 12. 20.

[ Nagybaracska ]

2024. 12. 19.

"2024 a roma rendszerváltás éve" Kiskunhalason ünnepelték a cigány nemzetiségi napot

Magyarország kormánya a nemzeten belül értékként tekint a nemzetiségeire - mondta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az Országos Cigány Nemzetiségi Napon Kiskunhalason.

2024. 12. 19.

Kiskunhalas

2024. 12. 19.

Harmadik lett a halasi szerző esszéje

A Reformátusok Lapja 2024 őszén esszépályázatot hirdetett, ahová olyan írásokat vártak, amiknek a témája: vagy az volt, hogy hogyan formálta át a digitális jelenlét az embert; vagy a bibliai hősök és modern példaképek közül ki inspirálta; vagy, hogy vált a javára, amikor Isten visszatartott tőle valamit. Közel 40 pályázó közül felnőtt kategóriában szép sikert ért el Végső István Özvegyek és szőlőkapások fillérjeinek koppanása című esszéje.

2024. 12. 19.

[ Kiskunhalas ]

2024. 12. 19.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2024. 12. 19.

Nemesnádudvar

2024. 12. 18.

Zárja az évet egy különleges pezsgőkóstolóval a Bor Bagolyban!

A nemesnádudvari Bor Bagoly Présház igazi közösségi térré vált, ahol rendszeresen szerveznek izgalmas programokat. December 30-án pezsgőkóstolóval várják az érdeklődőket. 

2024. 12. 18.

[ Nemesnádudvar ]

Design by WEBORIGO