Az Év Emlékhelye lett a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum. Ez a történelminek is nevezhető ünnepi program is részét képezte a Kiskőrösi Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválnak. Annál is inkább, mert itt, a helyszínen adta át Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a különleges elismerést dr. Filus Erika múzeumigazgatónak és Domonyi László polgármesternek.
Az ünnepi hétvégén gazdag programok, tartalmas kulturális események, borudvar, birkapörköltfőző verseny, kézműves termékek vására, játékország és természetesen sztárfellépők várták a közönséget. A színpdad egy percre sem maradt gazdátlan, megtalálhatta minden korosztály a számára megfelelő programot.
A péntek esti nyitány több ezreket vonzott a a városba, hiszen a Szállj fel szabadmadár zenés produkció fergetegesnek igérkezett és fergeteges sikert aratott.
De itt volt Oszvald Marika, Kökény Attila, akik felrobbantották szinte a színpadot és a Zenevonat csapatát is hatalmas vastaps köszöntötte az LGT slágerekkel.
Helyi együttesek, tánccsoportok, szólisták bemutatói, a szomszédos települések vendégművészei szórakoztatták a nagyérdeműt három napon át.
Vasárnap a rétesé volt a főszerep. Húsz csapat sütötte a főtéren a finomabbnál finomabb szaladgálós rétest. Domonyi László polgármester annak rendje módja szerint mindenkit sorra látogatott és jó gazda módjára helyi pálinkával kínálta a vendégeket.
Egy kisváros nagy ünnepe volt ez a 306 éves múltra visszatekintő Kiskőrösön, ahol a helyi közösségek fantasztikus összefogással képesek a hétköznapokat is ünneppé varázsolni.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]