Az útépítéssel az önkormányzat várakozásai szerint tovább bővül az Orgoványi Iparterület, hiszen a projekt keretében további területek megvételét teszik lehetővé a betelepülni vágyó vállalkozások számára, amellyel a helyben történő foglalkoztatás mértékét kívánják növelni.
Orgovány a Duna–Tisza közén, a Homokhátság déli részén fekszik, Kecskeméttől 26 kilométerre délnyugatra. Jelenleg 3400-an lakják a települést, és az utóbbi időben jelentős fellendülés mutatkozott: egyre több fiatal család költözött a községbe. Ebben közrejátszott az is, hogy a közszolgáltatások széles köre elérhető itt.
Van bölcsőde, óvoda, 8 évfolyamos általános iskola, zeneiskola, továbbá két háziorvos és egy fogorvos praktizál a településen, és természetesen védőnői szolgálat is működik.
Az orgoványiak jellemzően mezőgazdaságból élnek, illetve helyben dolgoznak, de sokan ingáznak Kecskemétre is. Az utóbbi időben megnőtt az igény arra, hogy az itt élők helyi munkalehetőséget találjanak maguknak, időt és költséget takarítva meg ezzel.
A betelepülő vállalkozások számára nem csak a könnyen elérhető munkaerő jelent előnyt, hanem az is, hogy folyamatosan fejlődik az Orgoványi Iparterület. A közelmúltban a területre vezető 900 méteres dűlőút szilárd burkolatot kapott, illetve kiépítették a közvilágítást (21 db LED-lámpa felszerelése darabonként 20 W teljesítménnyel).
A beruházás a TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00026 számú, Meglévő iparterületek elérhetőségének fejlesztése Orgoványon című pályázat keretében valósult meg.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]