Öt milliárd forint érkezik: erre költik a Bács-Kiskun vármegyei települések

épülő Bács-Kiskun két folyó közt TOP-fejlesztések

Közösségerősítő projektek, turisztikai beruházások, iskolafejlesztés – 31 pályázat nyert összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást a TOP Plusz programból Bács-Kiskunban. A támogatói szerződések ünnepélyes aláírására szerdán délelőtt került sor a kecskeméti Megyeházán. 

„A TOP Plusz lassan forduló hajó, szigorú folyamat hatalmas adminisztrációval. A mai nap egy újabb lépcsőfok, de sokat kell még dolgoznunk annak érdekében, hogy a projektjeinkben szalagot tudjunk vágni” – mondta el a rendezvényen Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke. 

 

A TOP Plusz program keretében 120 milliárd forintnyi település- és területfejlesztési támogatás hasznosul Bács-Kiskun vármegyében a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban. Mint Vedelek Norbert elmondta, a most aláírt támogatási szerződések keretében ebből 4,8 milliárd forint érkezik a településekre 31 pályázati projekt megvalósítására. A támogatói szerződéseket a Magyar Államkincstár részéről a szervezet Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának vezetője, Fehérné Dr. Holozsai Nóra, illetve irodavezetője, Dr. Ördögh Attila írták alá. 

 

Az aláírt projektek közül a legtöbb az úgynevezett humán fejlesztéseket – vagyis a helyi közösségek erősítését, a szociális szolgáltatások bővítését és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését – szolgálja. Az ebben érintett 24 település közül Kiskunfélegyházán például az egészségmegőrző kampányok, drogprevenciós előadások és aktív közösségi részvételt ösztönző események kerülnek a fókuszba. Dunavecsén és Apostagon többek között gyermekjóléti programok és pszichológiai tanácsadás segíti a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését, de ifjúsági klubokat is létrehoznak. Kiskunhalason pedig a közbiztonság erősítése és a közösségerősítő rendezvények kerülnek előtérbe. 

 

Az oktatási intézmények fejlesztésére több mint egymilliárd forint jut a most aláírt támogatási szerződések keretében. Baján például a III. Béla Gimnázium egyik épületét újítják majd fel, Kömpöcön pedig egy hűthető-fűthető sportsátor épül az iskola mellett.

 

Turisztikai beruházásokra is jut támogatás: megvalósul a Császártöltés és Hajós-Pincefalu közötti kerékpárút; fejlesztik Hajós-Pincefalut; valamint folytatódik a Vadkerti-tó turisztikai infrastruktúrájának bővítése.

 

A TOP Plusz program keretében folyamatosan zajlik a pályázatok beadása, hamarosan újabb döntések születnek. Ahogyan a TOP programban, úgy a TOP Pluszban is minden vármegyei településre jut majd támogatást.

 

 

A nyertes pályázatokról itt tájékozódhat településenként. 

További híreink

Zsana

2025. 03. 24.

Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között - projektindítás

Zsana Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00022). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a Kossuth Lajos utca felújítása.

2025. 03. 24.

[ Zsana ]

2025. 03. 22.

Közel hétmilliárdos fejlesztési csomag az oktatási intézményeknek Bács-Kiskunban

Újabb jelentős oktatási fejlesztésekről döntöttek Bács-Kiskun vármegyében. A jelenlegi fejlesztések összesen közel 6,5 milliárd forintos támogatást jelentenek a térségnek, amelyhez hozzátartozik a március elején bejelentett, egyházi fenntartású intézményeket érintő közel félmilliárd forintos támogatás is. Így a vármegyében zajló oktatási beruházások összege összesen megközelíti a hétmilliárd forintot.   

2025. 03. 22.

2025. 03. 20.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 03. 20.

2025. 03. 20.

Visszatér Bács-Kiskun vármegye büszkesége

A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára. A 100 százalékban magyar tulajdonú, felsőlajosi székhelyű Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején megszerezte a legendás szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira – jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára a gyártósor ünnepélyes újraindításán, Felsőlajoson.

2025. 03. 20.

2025. 03. 19.

Öt milliárd forint érkezik: erre költik a Bács-Kiskun vármegyei települések

Közösségerősítő projektek, turisztikai beruházások, iskolafejlesztés – 31 pályázat nyert összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást a TOP Plusz programból Bács-Kiskunban. A támogatói szerződések ünnepélyes aláírására szerdán délelőtt került sor a kecskeméti Megyeházán. 

2025. 03. 19.

Hajós

2025. 03. 18.

Kis rozsdás, a hajósi pinceétterem

Nem csak a borok, de az alapanyagok jó része is helyből vagy a térségből származik VIDEÓ

2025. 03. 18.

[ Hajós ]

Design by WEBORIGO