PETŐFI ÉS A GASZTRONÓMIA CÍMMEL RENDEZTÉK MEG AZ IDEI ÉRTÉKTÁR KONFERENCIÁT

Vajon mik voltak a kedvenc ételei Petőfi Sándornak?

Kunszentmiklóson, a Megyenapok keretében „Petőfi és a gasztronómia” címmel tartottak Értéktár konferenciát szeptember 9-én délután a Varga Domokos Általános Művelődési Központban. Az izgalmas, gasztronómiai fókuszú előadások után az eseményen került sor a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvett értékek okleveleinek átadására is.

Az idei konferencia témáját Petőfi Sándor kunszentmiklósi látogatásai és a rendezvény hétvégéjére eső birkafőző fesztivál ihlette, ezért az előadások elsősorban a gasztronómia világába kalauzolták el vendégeket.

Az esemény résztvevőit dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Lesi Árpád, Kunszentmiklós polgármestere köszöntötték. A megnyitó beszédeket követően elsőként Asztalos István tartotta meg „Talpra Magyar!” a XXI. századi gasztronómiában is! címmel előadását. Őt követte Pál Fanni, aki Petőfiről, mint korunk influenszere beszélt. A harmadik előadó Selyem Zsigmond volt, aki a kunszentmiklósi birkapörkölt-főzés fortélyait árulta el az érdeklődőknek, az előadói sort pedig Hajagos Csaba zárta, aki Petőfi kedvelt ételeit ismertette velünk.

A Bács-Kiskun Megyei Értéktárban közel 300 érték szerepel. A tizenkét, pénteki oklevelet Szántó István, a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság elnöke adta át.

A Kunszentmiklósi birkapörkölt megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós Város volt polgármestere és Selyem Zsigmond hozzáértő birkapörköltfőző.

A Bak-ér megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós Város volt polgármestere és Lesi Árpád, Kunszentmiklós Város polgármestere.

Az Országzászló emlékmű megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Lesi Árpád, Kunszentmiklós Város polgármestere.

A Petőfi Sándor Emlékkiállítás megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Gulyásné Horváth Tünde, Szalkszentmárton Község polgármestere és Mészáros Szilvia, a Szalkszentmártoni Települési Értéktár Bizottság elnöke.

A Szalkszentmárton faluközpont megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Gulyásné Horváth Tünde, Szalkszentmárton Község polgármestere és Mészáros Szilvia, a Szalkszentmártoni Települési Értéktár Bizottság elnöke.

Szalkszentmártoni református templom belsőépítészeti berendezései, bútoraimegyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Gulyásné Horváth Tünde, Szalkszentmárton Község polgármestere és Alföldy-Boruss Dániel, a Szalkszentmártoni Református Egyházközség lelkésze.

Kunadacsi különleges fűszerpaprika őrlemény megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Farkas Ildikó, Kunadacs Község polgármestere és Kasza Katalin, a Kunadacsi Paprika Szárító és Őrlő NKft. ügyvezetője.

Kunpusztaiság megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Domján István, a Kerekegyházi Értéktár Bizottság elnöke és Dr. Kelemen Márk, Kerekegyháza Város polgármestere.

Az Aratófesztivál megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Domján István, a Kerekegyházi Értéktár Bizottság elnöke, Dr. Kelemen Márk, Kerekegyháza Város polgármestere és Boldizsár András, az Arató Fesztivál főszervezője.

kerekegyházi római katolikus templom megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Domján István, a Kerekegyházi Értéktár Bizottság elnöke és Ruskó Norbert, a Kerekegyházi Katolikus Egyházközség plébánosa.

A Grillázs és mézeskalács majális megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Rimóczi László, a Magyar Grillázs Szövetség elnöke. Basky András, Lajosmizse Város polgármestere nem tudott eljönni a rendezvényre, ő egy későbbi időpontban veszi át az oklevelet.

Dörmögő-ház megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Darabos József, Szabadszállás Város polgármestere.

További híreink

Fülöpháza, Kerekegyháza

2025. 04. 17.

Kondor tó - vizet a tájba

A nyolcvanas években még rendszeres halászat folyt Fülöpháza határában, ma már félsivatag a valamikori Kondor-tó területe.

2025. 04. 17.

[ Fülöpháza , Kerekegyháza ]

2025. 04. 17.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 04. 17.

Kiskunmajsa

2025. 04. 16.

Értékőrzők Bács-Kiskunban

Lezajlott a vármegyei Hungarikum Vetélkedő. Két korcsoportból képviselhetik a vármegyét a a győztes csapatok az Agrárminisztérium által támogatott Kárpát-medencei hungarikum vetélkedő döntőjén.  

2025. 04. 16.

[ Kiskunmajsa ]

Tiszaalpár

2025. 04. 15.

Értéktár sorozat - Erdélyből Tiszaalpárra - Gergely Ramóna kosárfonó munkássága

Az ötödik generációs vesszőfonó gyermekkora óta tanulta, fejlesztette a mesterséget. Egyedisége az egyszerűségben rejlik  

2025. 04. 15.

[ Tiszaalpár ]

2025. 04. 10.

Polgármesteri találkozó: nemzetközi pályázatokra kell készülniük az önkormányzatoknak

A tizennyolcadik polgármesteri találkozót rendezte meg Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata szerdán. A rendezvénynek ezúttal Csólyospálos adott otthont. 

2025. 04. 10.

2025. 04. 10.

Újabb fi200 klub alakult – Bácsalmáson is elindult a közösségi gazdaságépítés

Bácsalmáson is sikeresen elindult a fi200 klub: kedden mintegy húsz helyi és térségbeli vállalkozó, termelő, civil szervezet vagy éppen önkormányzati vezető találkozott egymással egy üzleti reggeli keretében. 

2025. 04. 10.

Design by WEBORIGO