Pompás színekben virul a puszta Bács-Kiskunban

két folyó közt

Ha valaki Apaj és Kunszentmiklós között autózik ezekben a napokban, érdemes egy pillantást vetnie a színekben pompázó pusztára. A fehér kamillamezők mellett tömegesen nyíló lila színű agár sisakoskosbor látványos, többezres állományai messziről látszódnak, sárgán virít a farkas kutyatej, közöttük pedig pókbangók bújnak meg idén meglepően nagy számban – hívta fel a figyelmet honlapján a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio/Orchis morio) a legkorábban nyíló és leggyakoribb orchideánk, az országban sokfelé találkozhatunk vele. Hegyi réteken, lápréteken, száraz- és félszáraz gyepeken, cserjésekben egyaránt előfordul. A Duna-Tisza közén elsősorban homoki sztyeppréteken, illetve a szikesekbe ékelődő löszös magaslatokon bukkanhatunk rá április közepétől május végéig. Ha szórványosan is, de szinte a teljes Kiskunságban előfordul, így érdemes nyitott szemmel járnunk. Magassága virágzáskor 6-20(-35) centiméter, tőlevelei sötétebb fűzöldek, a virág általában bíborlila, a külső lepellevelek zölden csíkozottak. Az egyes virágok mérete 0,5-0,7 centiméter, a füzér hossza kb. 5-8 centiméter, általában 8-20 virág alkotja. A nagyobb állományokban gyakoriak a halvány virágú, akár krémszínű példányok és a különböző színárnyalatok is – olvasható a knp.hu oldalon. Az agár sisakoskosbor védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

 

Az orchideákon belül is érdekes nemzetség a bangóké, külsejüket és szaporodásukat tekintve egyaránt. Mivel nem termelnek nektárt, másképp kell a beporzókat magukhoz csalogatniuk. Virágjuk mézajka szőrös, sötétszínű, felületesen szemlélve rovarnak tűnnek. Ez a hasonlóság nem véletlen: a bangókat hártyásszárnyú rovarok (méhek, darazsak) porozzák be, amelyeket a virág külseje, és az általa termelt vegyi anyagok egyaránt saját nőstényeikre emlékeztetnek.  Miután a rovarok gyorsan rájönnek, hogy átverés áldozatai lettek, legfeljebb 2-3 virágot látogatnak meg.

 

Mint írták: a pókbangó (Ophrys sphegodes) a legkorábban nyíló bangónk: alapvetően május első felében nyílik. Közelről mutatós, de nem feltűnő, a gyepen nehezebben észrevehető, ezért könnyű kitaposni. Domború mézajka egy kövér pók utótestére emlékeztet (innen kapta a nevét is), melyen legtöbbször egy H vagy X alakú kopasz, világosabb mintázat található. Magassága 5-20(-30) centiméter között mozog, erősen függ a csapadék mennyiségétől, és a növénynek otthont adó gyep fűmagasságától is. A külső lepellevelei zöldek, ritkán fehérek, vagy rózsaszínesek; a belsők zöldek, sárgászöldek, olykor vöröses szegéllyel, vagy akár teljesen pirosas-zöldek is lehetnek. A hazai bangók közül viszonylag gyakori, de az elmúlt évtizedekben több élőhelyén visszaszorult. Mocsárréteken, lápréteken, szikes gyepeken, löszgyepeken és homoki gyepeken egyaránt előfordul. A pókbangó fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

 

Hosszú évekig tart, mire előbújik és virágzik az ifjú orchidea

 


Az extenzív legeltetés az orchideás gyepek kezelésének a legjobb módja. Egy-egy tő akár százezres nagyságrendben bocsátja ki porszemnél is kisebb magjait bízva abban, hogy néhány közülük olyan helyre is eljut, ahol adottak számára az életfeltételek. A legelő állatok taposásukkal felnyitják a gyepfelszínt, így a magoknak lehetőségük van a földre hullani, és megfelelő gombakapcsolat (mikorrhiza-partner) esetén kihajtani. Többnyire elég sokáig, hosszú évekig tart, mire előbújik és virágzik az ifjú orchidea; a piros madársisaknál ez például 15 év is lehet, de az őszi füzértekercsnek is 8 év kell, hogy föld feletti leveleket hozzon és újabb 3 év, hogy virágozzon – írták a knp.hu oldalon.

További híreink

Zsana

2025. 03. 24.

Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között - projektindítás

Zsana Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00022). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a Kossuth Lajos utca felújítása.

2025. 03. 24.

[ Zsana ]

2025. 03. 22.

Közel hétmilliárdos fejlesztési csomag az oktatási intézményeknek Bács-Kiskunban

Újabb jelentős oktatási fejlesztésekről döntöttek Bács-Kiskun vármegyében. A jelenlegi fejlesztések összesen közel 6,5 milliárd forintos támogatást jelentenek a térségnek, amelyhez hozzátartozik a március elején bejelentett, egyházi fenntartású intézményeket érintő közel félmilliárd forintos támogatás is. Így a vármegyében zajló oktatási beruházások összege összesen megközelíti a hétmilliárd forintot.   

2025. 03. 22.

2025. 03. 20.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 03. 20.

2025. 03. 20.

Visszatér Bács-Kiskun vármegye büszkesége

A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára. A 100 százalékban magyar tulajdonú, felsőlajosi székhelyű Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején megszerezte a legendás szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira – jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára a gyártósor ünnepélyes újraindításán, Felsőlajoson.

2025. 03. 20.

2025. 03. 19.

Öt milliárd forint érkezik: erre költik a Bács-Kiskun vármegyei települések

Közösségerősítő projektek, turisztikai beruházások, iskolafejlesztés – 31 pályázat nyert összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást a TOP Plusz programból Bács-Kiskunban. A támogatói szerződések ünnepélyes aláírására szerdán délelőtt került sor a kecskeméti Megyeházán. 

2025. 03. 19.

Hajós

2025. 03. 18.

Kis rozsdás, a hajósi pinceétterem

Nem csak a borok, de az alapanyagok jó része is helyből vagy a térségből származik VIDEÓ

2025. 03. 18.

[ Hajós ]

Design by WEBORIGO