Újra pöfög a kisvasút Tiszakécskén

közügyek TOP-fejlesztések
Az október 1-jén megrendezett ünnepélyes átadással egyidőben indult utolsó próbaútjára a közkedvelt kiránduló vonat, hogy a hétvégén már menetrendszerűen fogadja a látogatókat.

 

Újra közlekedik a tiszakécskei kisvasút. Az október 1-jén megrendezett ünnepélyes átadással egyidőben indult utolsó próbaútjára a közkedvelt kiránduló vonat, hogy a hétvégén már menetrendszerűen fogadja a látogatókat.

Tóth János, Tiszakécske polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a projekt részeként egy kilátó is megvalósult, ami további turisztikai élményt kínál a település vendégeinek. Az átadó ünnepségen jelen volt dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere is.

Idén augusztusban volt 50 éve, hogy először szállította utasait a Tiszakécskei Úttörővasút, aminek megépítését 1970-ben határozta el a községi tanács.

Az építéséhez a selypi cukorgyár kisvasútjának a eszközeit használták fel. Innen érkezett a 76 centiméteres nyomtávő, 1,2 kilométer hosszú vasúti pálya, és a rajta közlekedő egyetlen C-50-es mozdony és a személykocsik. Az eredeti tervek szerint a kisvasút a MÁV állomás és a tiszaparti üdülőtelep között közlekedett volna, ebből azonban csak a Sportliget-Tiszapart szakasz készült el. Az ünnepélyes átadás 1971. augusztus 20-án volt. A Tiszakécskei Úttörővasútat 1990-ben átnevezték Tiszakécskei Gyermekvasúttá.

2009-ben a kisvasút forgalma leállt. 2020-ban elkezdték a felújítását, aminek következtében a korábbi 1,2 km vonalhossz 1,6 km-re nőtt. A korábbi vonalból 600 métert felújítottak, és 1 km-en új vonal épült.

A kisvasút – amely egész évben közlekedik – a Tisza-parti megállótól a Találkozások Házig szállítja utasait, érintve a Játszótér, a kilátó és a Sportcentrum megállókat.

 

További híreink

2025. 01. 09.

2,5 milliárd forint: ezek a települések nyertek támogatást Bács-Kiskunban

Baja útfejlesztésre, további 14 település pedig lakosságot célzó programokra nyert pályázati forrást a TOP Plusz keretből. Mutatjuk a részleteket. 

2025. 01. 09.

Apostag

2025. 01. 08.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektindítás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a település közterületeinek fejlesztése.

2025. 01. 08.

[ Apostag ]

Dusnok

2025. 01. 07.

Múlt-jelen-jövő Dusnoki látogatóközpont kialakítása

Dusnok Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Múlt-jelen-jövő Dusnoki látogatóközpont kialakítása” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00007). A projekt keretében 181,89 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél egy turisztikai látogatóközpont létesítése.

2025. 01. 07.

[ Dusnok ]

Baja

2025. 01. 03.

Kutyasorsok - VIDEÓ

A Baján működő Jeromos Egyesület talán csak egy a sok közül, de a tagok elhivatottsága, alázata példaértékű.

2025. 01. 03.

[ Baja ]

Harta

2025. 01. 02.

Csapadékvíz-gazdálkodás Hartán - projektzárás

Harta Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Csapadékvíz-gazdálkodás Hartán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00020). A projekt keretében 56,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból többek között a már meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 01. 02.

[ Harta ]

2025. 01. 02.

Születésnap - Ötven éves a Kiskunsági Nemzeti Park VIDEÓ

Megalapításának félszázadik évfordulóját ünnepli idén a Kiskunsági Nemzeti Park.

2025. 01. 02.

Design by WEBORIGO