Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció

Európa többi térségébe először a rómaiak hozták, aminek következtében hamarosan az egész kontinensen a legkedveltebb, vadasparkokban tartott vadfaj lett. A dámszarvas a történelmi időkben folyó vadászata miatt eredeti élőhelyén visszaszorult, helyenként ki is pusztult, a faj azonban a betelepítések hatására világviszonylatban még sincs veszélyben. Hazánkban elsősorban a melegebb, helyenként felnyíló erdőkben találja meg leginkább életfeltételeit, ennek a környezeti feltételnek pedig a Balotaszállás-kelebiai erdők a legmesszebbmenőkig megfelelnek. A térségben található állomány a betelepített gyulaji és hetényegyházi dámegyedek spontán kereszteződéséből kialakult populáció. Kiváló minőségét jól példázza, hogy a terítékre került dám bikák nagy része (70-80 százaléka) érmes minősítésű, és minden vadászidényben előfordul több kapitális, 5 kg körüli trófea is.

A Balotaszállás-kelebiai dámállomány kialakulásával a környezetnek és a genotípusnak olyan kölcsönhatása jött létre, amelynek fényében a képességtöbblet egyértelműen felismerhető. Ez azt is jelenti, hogy a 35 évvel ezelőtti betelepítés és az azóta folyó szakszerű vadgazdálkodás eredményeként ez a populáció csak itt, a számára legmegfelelőbb környezetben tudja azt a genetikai képességét kifejteni, amely miatt a vadászati idegenforgalomban országosan és nemzetközi szinten is elismertté vált. A vadgazdálkodási eredmények alapján kijelenthető, hogy a helyi dámállomány egy olyan, egyensúlyban lévő populációt alkot, amelyben igazolt tény, hogy a genotípusok gyakorisága – tehát a fokozott genetikai érték – generációkon át képes fennmaradni, így a populáció mindenféleképpen védelemre érdemes.