Szalkszentmártoni református templom belsőépítészeti berendezései, bútorai
Szalkszentmártonban 1767-ben húztak fel a régi toronyláb helyére sárfalú-tölgyfagerendás szerkezetű épületet, melynek helyére Mária Terézia engedélyével még az 1781-es türelmi rendelet előtt, 1775-ben kezdhetett újat építeni a helyi református közösség.
Szalkszentmártonban 1767-ben húztak fel a régi toronyláb helyére sárfalú-tölgyfagerendás szerkezetű épületet, melynek helyére Mária Terézia engedélyével még az 1781-es türelmi rendelet előtt, 1775-ben kezdhetett újat építeni a helyi református közösség.
Ez önmagában is különlegességnek, ritkaságnak számít. A XIX. század elejére kicsinek bizonyult a templom, 1805-ben oldalhajót építettek hozzá.
Bár a templom egységesen barokk stílusú, három különböző építési korszakáról árulkodik a három különböző stílusú templomajtó. A berendezési tárgyak között található olyan, ami még a korábbi sár-gerenda templomból került át (Mózes-szék, rozetták). Némelyik tárgy országos szinten egyedinek számít, köztük az úrasztalába épített keresztelőmedence, a „beteg asszony padja”. Ez utóbbi egy zárt ülőszék, melyet Szilády Péter prédikátor készíttetett 1827-ben beteges felsége számára: „olly véggel, hogy míg Isten kegyelméből él és annyi ereje lesz, hogy a Templomot gyakorolhatja abba mint tulajdon székibe másoktól való szorongattatás nélkül járjon.” Az úrasztali keresztelőmedence anyaga ón, ritka megoldásként belesüllyesztették a templommal feltehetőleg egyidős, rusztikus, rokokó úrasztalába. Készítéséről nincs adat, ahogyan aktív használatára sem, még a legidősebbek sem emlékeznek rá, mikor kereszteltek itt utoljára.
Természetesen a szalkszentmártoni református templom egyéb berendezései is különlegesek, még ha nem is egyediek. Az orgonát 1862-ben építette Komornyik Ferdinánd, a „papi szék” pedig még korábbról, 1742-ből származik. A műemlék jellegű templom az évszázadok során több felújításon esett át. Az ezer férőhelyes egyházi épület az egyetlen nagy befogadó képességű közösségi tér a településen.