Sorsoltunk! Örömmel és óriási megelégedéssel, hiszen minden várakozást felülmúlt az adventi ablaknyitogató program hatása. Valóságos mozgalommá nőtte ki magát, melynek legnagyobb hozadéka az az összefogás, ami élő kapcsolatot teremtett estéről estére a településeken és a virtuális térben is, miután megkaptuk a fotókat és egy csokorba láthatta viszont mindenki a facebook oldalunkon. Százak járták az utcákat, keresték az aktuális számot, örvendeztek a találkozásnak, beszélgettek, borozgattak, várva várt program lett minden nap az ablaknyitogató. Több, mint nyolcvan település vett részt a programban, pontosabban ennyi településről érkezett több-kevesebb fotó, de biztosak vagyunk abban, hogy ettől több helyen is éltették a már hagyománynak számító kezdeményezést.
Amint ígértük, öt települést sorsolunk, ahova személyesen látogat el a Mi Petőfink 2023-ban, előzetes egyeztetés után.
Örömmel értesítjük: GÉDERLAK, KEREKEGYHÁZA, USZÓD, SZENTKIRÁLY ÉS ZSANA lakosságát, hogy ők voltak a szerencsések, akik majd találkozhatnak Petőfivel.
Ismételt köszönet a lelkesedésért, az aktivitásért, a fotósok, a beküldők lelkiismeretes munkájáért. Nagy élmény volt minden fotó és a fotókhoz fűzött információk is értékes gondolatokat tartalmaztak.
Legyen áldott és szép mindenki számára az új esztendő!
2024. 09. 20.
2024. 09. 20.
2024. 09. 19.
2024. 09. 19.
Kecskemét
2024. 09. 18.
2024. 09. 18.
[ Kecskemét ]
2024. 09. 16.
2024. 09. 16.
Bugac, Kalocsa, 1+
2024. 09. 13.
2024. 09. 13.
[ Bugac , Kalocsa , Kiskőrös ]
Kecskemét
2024. 09. 12.
2024. 09. 12.
[ Kecskemét ]