Csávoly

Csávoly (németül Tschawal, horvátul Čavolj) község Bács-Kiskun megye Bajai kistérségében.

Csávoly

Csávoly (németül Tschawal, horvátul Čavolj) község Bács-Kiskun megye Bajai kistérségében.

Csávoly (németül Tschawal, horvátul Čavolj) község Bács-Kiskun megye Bajai kistérségében. Bajától mintegy 15 kilométerre található, az 55-ös főút mentén. Környezetét nagyban az Alföldre jellemző tulajdonságok határozzák meg. Mai alakja 1734-ben alakult ki. 1782 és 1784 között a kalocsai érsek parancsára 424 német települt ide Soroksárról és Hajósról. A nemzetiségi összetételt az 1947-es Potsdami dekrétum jelentősen megváltoztatta: 553 német származású személyt kitelepítettek Németországba. A helyükre csehszlovákiai otthonaikból a Beneš-dekrétummal elüldözött magyarokat költöztettek. 2001-ben a lakosság 1,3%-a német, 1,6%-a horvát nemzetiségűnek vallotta magát, a többiek nagyrészt magyarok. Vályi András szerint: CSÁVOLY. Rátz falu Bács Vármegyében, földes Ura a’ Kalocsai Érsekség, lakosai katolikusok, fekszik Bajától más fél mértföldnyire, határjában meglehetős szántó földgyei vagynak, mellyeknek mivelésére négy, és hat marha is szükséges néha, tiszta búzát ritkán terem; mezőjik középszerű szénát termenek, szőlei termékenyek, de selejtes borokkal fizetnek, ’s alig lehet fél esztendeig is tartani, nedves esztendőben az itató helye a’ falu közepében vagyon; kendert 383áztató vize alkalmatos, ellenben az örlés kedvéért, három órányi földre kell nékiek járni Bajára, második Osztálybéli. Fényes Elek szerint: Csávoly, német s dalmát falu, Bács vgyében, Bajától keletre 2 mfd. 2145 kath., 11 zsidó lak. Kath. anyaszentegyház. Földje nehéz mivelésü, hanem igen termékeny és 2-ik osztályu. Szőlős kertjei gyenge borral fizetnek. F. u. a kalocsai érsek. Kiterjedése 10964 hold 1100 négyszögölével, mellyből 92 urb. telek után van 3196 hold szántó, 2183 hold rét, 1137 hold jó, s 3200 hold homokos legelő, 412 h. szőlő, 712 h. majorsági szántó és rét, 124 hold közutak.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

BÁCSKAI ÖKO-GASZTRO TÚRA AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow
A két napos körtúra alatt megismerhetjük a Bácsalmás környéki természeti és kulturális értékeket és megkóstolhatjuk a térség gasztronómiai finomságait.

Csávoly

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00028
Csávoly
ERFA
TOP
2019.10.01.
2022.06.15.
100%
46 667 000 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00028
saját
2019.10.01.
2022.06.15.
46 667 000 Ft
MFP-ÖTIK/6/2021-3284665679
Csávoly
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.09.01.
2022.12.31.
100%
25 000 000 Ft
MFP-ÖTIK/6/2021-3284665679
saját
2021.09.01.
2022.12.31.
25 000 000 Ft
Csávoly
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.08.01.
2021.07.31.
100%
4 974 217 Ft
MFP-BJA/2020-3081670151
saját
2020.08.01.
2021.07.31.
4 974 217 Ft
Csávoly
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.10.01.
2020.12.31.
100%
29 999 998 Ft
MFP-HOR/2019-3007247487
saját
2019.10.01.
2020.12.31.
29 999 998 Ft
TOP-4.1.1-16-BK1-2020-00026
Csávoly
ERFA
TOP
2021.02.01.
2022.02.28.
100%
65 000 000 Ft
TOP-4.1.1-16-BK1-2020-00026
saját
2021.02.01.
2022.02.28.
65 000 000 Ft
Csávoly
ERFA
TOP Plusz
2022.12.01.
2025.06.30.
100%
220 742 850 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00025
saját
2022.12.01.
2025.06.30.
220 742 850 Ft
Csávoly
ERFA
TOP
2022.01.13.
2023.06.30.
100%
145 022 725 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2021-00094
saját
2022.01.13.
2023.06.30.
145 022 725 Ft
Csávoly
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.09.01.
2022.12.31.
100%
14 977 034 Ft
MFP-KKE/2020-3088174733
saját
2020.09.01.
2022.12.31.
14 977 034 Ft
Design by WEBORIGO