Dunatetétlen

A település az ország közepén, a Duna folyásirányát alapulvéve a bal, (keleti) partján fekszik Bács-Kiskun megyében, mindössze 6 km-re Solttól, ahol 3 főútvonal is találkozik.

Dunatetétlen

A település az ország közepén, a Duna folyásirányát alapulvéve a bal, (keleti) partján fekszik Bács-Kiskun megyében, mindössze 6 km-re Solttól, ahol 3 főútvonal is találkozik.

A település az ország közepén, a Duna folyásirányát alapulvéve a bal, (keleti) partján fekszik Bács-Kiskun megyében, mindössze 6 km-re Solttól, ahol 3 főútvonal is találkozik. A legkorábbi, pontosan meghatározható leletek a római korból származnak. Kr. u. 50-ben jelentek meg a környéken az első római csapatok, s a barbárokkal folytatott kereskedelmet szolgáló egyik út - valószínűleg a Pannóniából Daciába vezető - is a település területén keresztül vezetett. A község első írásos említése 1382-ből való. A solti területek egyik legnagyobb birtokos-családja a Tetétleniek voltak. Máig nem tisztázott, hogy a településről kapta-e nevét a család, vagy a családról a település. Tetétlen nevű helység ugyanis több is volt az országban, a név más településtől is származhatott. Mindenesetre 1400-tól a terület a Tetétleni vagy Tetétlen család birtoka. 1529-ben a török és rác csapatok pusztításainak következtében Tetétlen elnéptelenedett. 1590-ben házasságkötés révén a Tetétleni-puszta a Földváry család birtokába került. A XIX.-XX. század fordulóján Dunatetétlenen Gróf Teleki József volt a tulajdonos a híres Teleki családból. Ekkoriban a terület közigazgatásilag Hartához tartozott. Az 1944-ben megérkező szovjet hadsereg Dunatetétlen területén egy viszonylag nagyméretű hadifogolytábort rendezett be, sok-sok német, magyar és más nemzetiségű hadifogollyal, de voltak közöttük összefogdosott civilek is. 1947-ben egy február 27-én kelt belügyminiszteri határozat április 1-jével jelölte meg Dunatetétlen község megalakulását, s egy községi segédjegyző kirendelését a jegyzői kirendeltség vezetésére. A Dunatetétlenre vonatkozó hartai állami "B" anyakönyvi kerület viszont május 15-én kezdte meg a működését, s más források szerint is az önálló község tényleges létrehozatalára ezen a napon került sor. 1956-ban Dunatetétlenen is voltak akik hangot adtak az elégedetlenségüknek, de nem voltak tömeges megmozdulások, a helyi forradalmi események kimerültek egyes iratok széthordásában, elégetésében. A 70-es évek végétől országosan kezdődő népességfogyás kedvezőtlenül hatott a községre is. 1982-től a község elveszítette önállóságát és Harta nagyközséggel kellett közös tanácsot alkotnia és az intézményeket is Hartáról irányították. Az 1990-es rendszerváltozás idején a település visszanyerte önállóságát. 1997-ben a községházának az alkalomra felújított nagytermében, a Faluházban ünnepelte Dunatetétlen megalakulásának az 50. évfordulóját, ahol a község fejlődésében játszott jelentős szerepéért posztumusz kitüntetést kapott Gróf Teleki Mihály és Bényei Mihály.

Több Kevesebb chevron down
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Dunatetétlen
ERFA
TOP
2021.06.01.
2023.05.26.
100%
112 854 213 Ft
TOP-2.1.3-16-BK1-2021-00061
kommunikáció
2021.06.01.
2023.05.26.
112 854 213 Ft
Dunatetétlen
ERFA
TOP Plusz
2022.09.01.
2024.08.31.
100%
73 300 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00005
saját
2022.09.01.
2024.08.31.
73 300 000 Ft
Design by WEBORIGO