Jászszentlászló

Régóta jelen van az ember ezen a tájon.

Jászszentlászló

Régóta jelen van az ember ezen a tájon.

Régóta jelen van az ember ezen a tájon. A Római Birodalom óta illír népek lakták ezt a vidéket. A honfoglalás időszakában őseink a mai falu területén nem telepedtek meg. A középkori települést - melyről az ún. Templom halom az egyetlen emlék - minden valószínűség szerint kunok lakhatták, akiket IV. Béla telepített az országba a tatárjárás után. Érdekes kérdést vet fel a község neve, amely biztosan Szentlászló lehetett, hiszen a török defterek (adóösszeírás) is így említik a területet 1570-ben. Valószínűsíthető, hogy a falu templomát Szent László tiszteletére szentelték, és ezzel a névvel illették később magát a falut is. A település az 1526-os török visszavonulás alkalmával pusztult. A török kiűzése (1699) után a jászkun területeket I. Lipót császár eladta a Német Lovagrendnek. (1702) A pusztákat a bérlőknek ezután a Lovagrendtől kellett bérelni. A jászkunok minden fáradozása ellenére a pénzbeli megváltás az idegen uralom alól igen vontatottan haladt. 1745-ben Mária Terézia uralkodásának kezdetén került sor a megváltásra. Szentlászló pusztát 4 jász település váltotta meg: Jákóhalma, Jászdózsa, Mihálytelek, Felsőszentgyörgy. Szent László benépesítése rendkívül lassan, vontatottan haladt. Ennek elsődleges oka az volt, hogy örök legeltetési területnek szánták a jászok községük területét. Az 1850-es években megindult a kiskunsági puszták tagosítása. Szentlászló birtokosai megpróbálták a távoli pusztát elcserélni Pusztaforgácsért, amely Mihálytelek és Jászdózsa közelében feküdt. Ez azonban nem sikerült a jász birtokosoknak. 1873-ban alakult meg a község. (Ez a tény szerepel az 1874-es kalendáriumban is.) A nádor a megalakulást hitelesítette a császári udvarnál is. A falu az eddigi Pusztaszentlászló nevet Jászszentlászlóra változtatta azzal az indokkal, hogy a terület első birtokosai a jászok voltak. A II. világháború súlyosan érintette a községet. Az újjáépítés és újraéledés nehéz volt. Emlékművünkön is olvasható, hogy 101 "családtagunk" nem tért vissza sajnos. Azóta fejlődik a község folyamatosan.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Provics Ferenc rádió gyorstávírász sport eredményei

arrow
Legutóbb 2019-ben Bulgáriában lett a Morse Runner- versenyszám legjobbja. 

Jászszentlászló

event card

Móricgáti láp

arrow
A jászszentlászlói helyi értéktárban is helyet kapott a Móricgáti láp, melynek 766,97 hektáros területének 2/3-a község területén található. 

Jászszentlászló

event card

Bugaci nőszőfű

arrow
A bugaci nőszőfű a kilencvenes évek közepén került be a botanikai köztudatba. 

Jászszentlászló

event card

Eördögh András: "Kunfakó" lófajta kitenyésztése és tanyás gazdálkodása

arrow
Eördögh András birtoka - melyet még a nyolcvanas években vásárolt - Jászszentlászlótól nem messze, Kalmárföldön található. Az akkoriban hatvan hektáros föld napjainkra nyolcvan hektárra gyarapodott. 

Jászszentlászló

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Jászszentlászló
ESZA
EFOP
2018.01.01.
2021.03.27.
100%
499 554 167 Ft
EFOP-1.5.3-16-2017-00009
saját
2018.01.01.
2021.03.27.
499 554 167 Ft
Jászszentlászló
ERFA
TOP Plusz
2022.06.01.
2023.11.30.
100%
63 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00018
kommunikáció
2022.06.01.
2023.11.30.
63 000 000 Ft
Jászszentlászló
ERFA
TOP Plusz
2022.09.30.
2025.06.30.
100%
86 584 022 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00022
kommunikáció
2022.09.30.
2025.06.30.
86 584 022 Ft
Jászszentlászló
ERFA
TOP
2017.06.15.
2018.12.15.
100%
102 740 000 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00030
kommunikáció
2017.06.15.
2018.12.15.
102 740 000 Ft
Jászszentlászló
ERFA
TOP
2017.06.01.
2018.09.30.
100%
35 000 000 Ft
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00020
kommunikáció
2017.06.01.
2018.09.30.
35 000 000 Ft
Design by WEBORIGO