Kéleshalom

Kéleshalom Hajós és Jánoshalma között helyezkedik el. Innen indul a Kígyós-főcsatorna.

Kéleshalom

Kéleshalom Hajós és Jánoshalma között helyezkedik el. Innen indul a Kígyós-főcsatorna.

Kéleshalom Hajós és Jánoshalma között helyezkedik el. Innen indul a Kígyós-főcsatorna.

A község történetét számos érdekesség szövi át; hol a szerencsejáték döntött sorsa felől, hol a területet megvásárló telepesek hagyták el titokban a földet (innen a vidék neve: Illancs). A község 1952-ig közigazgatásilag Jánoshalmához tartozott, 1990-ben vált ismét önállóvá.

A település egyedi turisztikai értéke a külterületén található, fokozottan védett Kéleshalmi homokbuckák, az ún. ősborokás. Korában a vidék vadban gazdag erdői elsősorban a vadászokat csábította a térségbe. Ma már azonban az ősborokás természetvédelmi területe és a közeli mocsárvilág nyugodt, békés, háborítatlan természeti környezete lett kedvelt kirándulóhelye a természetjárást, a lovaglást, a kerékpározást kedvelőknek.

A településen több család is rendelkezik hintóval, így a környék lovaskocsival is bejárható. Kéleshalom jelentős építészeti emléke a római katolikus templom, valamint s második világháborús emlékmű. Rendezvények tartására lehetőséget biztosít a felújított Művelődési Ház. A településen minden évben megrendezik a kettes fogathajtó versenyt.

 

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Kéleshalom
ERFA
TOP Plusz
2023.02.15.
2025.06.30.
100%
30 072 800 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00044
kommunikáció
2023.02.15.
2025.06.30.
30 072 800 Ft
Kéleshalom
ERFA
TOP Plusz
2022.03.29.
2023.11.30.
100%
50 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00001
kommunikáció
2022.03.29.
2023.11.30.
50 000 000 Ft
Kéleshalom
ERFA
TOP
2019.01.01.
2020.12.31.
100%
28 500 000 Ft
TOP-3.1.1-16-BK1-2017-00023
kommunikáció
2019.01.01.
2020.12.31.
28 500 000 Ft
Kéleshalom
ESZA
TOP
2018.09.01.
2022.06.15.
100%
44 380 000 Ft
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00015
kommunikáció
2018.09.01.
2022.06.15.
44 380 000 Ft
Kéleshalom
ERFA
TOP
2017.07.01.
2018.12.31.
100%
38 110 000 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00023
kommunikáció
2017.07.01.
2018.12.31.
38 110 000 Ft
Design by WEBORIGO