Kisszállás

Kisszállás Magyarország déli részén, a Duna-Tisza közén fekszik, a bácskai feketeföldek és a kiskunsági homok választóvonalán.

Kisszállás

Kisszállás Magyarország déli részén, a Duna-Tisza közén fekszik, a bácskai feketeföldek és a kiskunsági homok választóvonalán.

Kisszállás Magyarország déli részén, a Duna-Tisza közén fekszik, a bácskai feketeföldek és a kiskunsági homok választóvonalán. Kisszállás Kiskunhalastól 22 km-re délre, a Szeged és Baja közötti 55-ös út, valamint az 53-as számú főúttalálkozásának közelében terül el. A település területén talált ásatási leletek őskori emberi élőhelyre utalnak. A honfoglalás után több falu alakult a mai település környékén. A község nevének utótagjából következtethetően, kun település volt. Kisszállás neve okleveleinkben először 1561-ben fordult elő. A mai községről az első térképek a XVIII. század végén készültek, akkor még pusztaként említik. 1871-ben jött létre a község 3 település: Máda, Ivánka és Kis-szállás egyesüléséből. A mai falu 1945-ben alakult a belmajori területekből. A település az avar kortól lakott, ezt bizonyítja 2 avar-kori sír, melyet 1960-ban találtak a Petőfi utcában. A faluban több helyen is előkerültek különböző korból származó leletek, például III. Béla király ideje alatt vert bronzpénz, vagy a Törökdombon egy kun falucska templomát és temetőjét találták meg, ahonnan 52 sírt ástak ki. A község egy hatalmas földesúri birtok része volt. Történelme folyamán a földesurak gyakran váltották egymást a gyakori földadományozások miatt. Biztosan tudjuk, hogy Hunyadi Mátyás fia, Corvin János is a település földesura volt, majd az uradalom a Czobor család kezébe került. Az uraság eltékozolta a vagyonát és életjáradékot kapott az udvartól. Valószínűleg innen ered az a hiedelem, hogy az új uraság Kis-szállást kártyán nyerte. Vendéglőnk neve is ezt jelzi: Piros Hetes. A török hódítások után a Német Lovagrend, majd az 1810-es évektől az Orczy család birtoka lett. Ekkor már 3 kis település: Ivánka, Máda, Kis-szállás létezett a mai község területén. Az uradalom és a település életében óriási változást hozott, amikor 1846-ban Stametz Mayer János bécsi bankár megvásárolta a területet. Hamarosan hatalmas építkezések kezdődtek és néhány év alatt az uradalom egy jelentős „amerikai típusú” kapitalista nagybirtokká alakult át. 1890-ben az összes ingatlant San Martino di Valperga grófnő gyermekei kapták. A lakosság száma 1960-as évektől folyamatosan csökken az elvándorlás és az alacsony születésszám miatt. Jelenleg azonban ismét kezd növekedni a beköltözések száma, egyre több család választja Kisszállást új otthonául, így a lakosságszám-változás stagnál. Külterületen még mindig sokan élnek.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

BÁCSKAI BUNKERTÚRA AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow
Bácskai bunkertúra

Kisszállás

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.09.01.
2021.05.30.
100%
4 989 946 Ft
MFP-KKE/2020-3087944072
saját
2020.09.01.
2021.05.30.
4 989 946 Ft
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.07.15.
2023.07.15.
100%
24 663 299 Ft
MFP-ÖTIK/2021-3283622570
saját
2021.07.15.
2023.07.15.
24 663 299 Ft
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.11.30.
2022.04.30.
100%
4 887 525 Ft
MFP-EIM/2020-3113621386
saját
2020.11.30.
2022.04.30.
4 887 525 Ft
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.01.01.
2021.12.31.
100%
11 848 280 Ft
MFP-FHF/2020-3107271726
saját
2021.01.01.
2021.12.31.
11 848 280 Ft
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.01.01.
2020.12.31.
100%
14 946 236 Ft
MFP-TFB/2019-3024928363
saját
2020.01.01.
2020.12.31.
14 946 236 Ft
Kisszállás
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.09.01.
2020.12.31.
100%
14 889 118 Ft
MFP-EKT/2019-3005244367
saját
2019.09.01.
2020.12.31.
14 889 118 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00022
Kisszállás
ERFA
TOP Plusz
2022.09.01.
2024.08.31.
100%
50 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00022
kommunikáció
2022.09.01.
2024.08.31.
50 000 000 Ft
Kisszállás
ERFA
TOP Plusz
2022.07.01.
2025.06.30.
100%
73 385 100 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00002
saját
2022.07.01.
2025.06.30.
73 385 100 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00004
Kisszállás
ERFA
TOP
2017.07.01.
2022.08.31.
100%
151 059 083 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00004
saját
2017.07.01.
2022.08.31.
151 059 083 Ft
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00007
Kisszállás
ERFA
TOP
2017.10.01.
2022.01.31.
100%
40 000 000 Ft
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00007
saját
2017.10.01.
2022.01.31.
40 000 000 Ft
TOP-4.2.1-16-BK1-2017-00005
Kisszállás
ERFA
TOP
2018.04.01.
2020.06.29.
100%
60 000 000 Ft
TOP-4.2.1-16-BK1-2017-00005
saját
2018.04.01.
2020.06.29.
60 000 000 Ft
Kisszállás
ERFA
TOP
2018.01.01.
2020.02.29.
100%
80 000 000 Ft
TOP-1.4.1-16-BK1-2017-00023
saját
2018.01.01.
2020.02.29.
80 000 000 Ft
Design by WEBORIGO