Móricgát

Móricgát Bács-Kiskun Megye keleti részén, a Kiskunfélegyházi kistérségben, Bugac, Jászszentlászló és Szank között helyezkedik el.

Móricgát

Móricgát Bács-Kiskun Megye keleti részén, a Kiskunfélegyházi kistérségben, Bugac, Jászszentlászló és Szank között helyezkedik el.

Móricgát Bács-Kiskun Megye keleti részén, a Kiskunfélegyházi kistérségben, Bugac, Jászszentlászló és Szank között helyezkedik el. A település területén az első hiteles régészeti forrás a bronzkorból való. Jelentős mennyiségű égetett agyagedény maradvány került a felszínre a volt termelőszövetkezet központjától mintegy 500 m-re. A szakemberek bebizonyították az eszközök 3500-3800 éves eredetét. Móricgát (korábbi nevén Móritz Gattya) már a XV. században önálló település volt. Kezdetben a Győaljaiak, majd Kamarás Pál birtoka volt. A gyászos emlékű mohácsi csata után a többi alföldi településhez hasonlóan ez a falu is elpusztult. Több mint száz esztendővel később, 1642-ben az elnéptelenedett pusztát Szeged használta. A hajdani móricgáti kőtemplom romja azonban még a XVII. század végén is látható volt. I. Lipót 1702. évi adománylevelében a Jászkunságot a német lovagrendnek adományozta. Ezen iraton találjuk a Jász-kun községek mellett Móritz Gáthy és Sánk pusztát is. Móricgát közigazgatásilag sokáig Kiskunlacházához tartozott. Móricgát Szankkal való egyesítése 1893-ban történt. A korabeli feljegyzések szerint Móricgáton három ház és 41 lakos volt. Az 1930. évi hivatalos felmérés szerint Móricgát kül- és belterületén már 1369-en éltek. A puszták legjavát fokozatosan vonták művelés alá. Móricgátra mintegy 25 család települt ki Lacházáról. Valószínűleg ekkor kerültek a pusztára a Bazsa, Csontos, Deli, Gál, Józan, Józsa, Lukács, Őrsi és Szecsei családok. 1927.-ben építették meg a kisvasutat Kiskunmajsa és Kecskemét között Móricgát érintésével. 1937-38-ban épült a kövesút Móricgát és Jászszentlászló között, amely jelentősen megkönnyítette a pusztai emberek közlekedését. Móricgát település 1993. június 1-től közigazgatásilag félig önálló település. 1998.-ban épült az új faluház. 2001 óta egész alakos szobor díszíti a faluház udvarát, melyet Szűts Tamás készített.

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Móricgát
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.07.01.
2020.12.31.
100%
4 200 000 Ft
MFP-KKE/2020-3084622191
saját
2020.07.01.
2020.12.31.
4 200 000 Ft
Móricgát
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.10.01.
2022.12.31.
100%
10 999 998 Ft
MFP-ÖTIK/2021/4-3284254187
saját
2021.10.01.
2022.12.31.
10 999 998 Ft
Móricgát
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.10.01.
2022.12.31.
100%
29 999 999 Ft
MFP-ÖTIK/2021-3284258950
saját
2021.10.01.
2022.12.31.
29 999 999 Ft
Móricgát
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.01.01.
2021.12.31.
100%
4 999 976 Ft
MFP-FVT/2020-3113549633
saját
2021.01.01.
2021.12.31.
4 999 976 Ft
Móricgát
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.03.01.
2021.06.30.
100%
6 034 548 Ft
MFP-FFT/2019-3023780867
saját
2020.03.01.
2021.06.30.
6 034 548 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00008
Móricgát
ERFA
TOP Plusz
2022.05.01.
2023.12.31.
100%
20 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00008
kommunikáció
2022.05.01.
2023.12.31.
20 000 000 Ft
Móricgát
ESZA
EFOP
2018.01.01.
2021.03.27.
100%
499 554 167 Ft
EFOP-1.5.3-16-2017-00009
saját
2018.01.01.
2021.03.27.
499 554 167 Ft
Móricgát
ERFA
TOP
2017.05.01.
2018.12.15.
100%
59 480 000 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00008
kommunikáció
2017.05.01.
2018.12.15.
59 480 000 Ft
Design by WEBORIGO