Rém
Jánoshalmai járás
teljes vármegye
A község Baja és Jánoshalma között fekszik, előbbitől 23, az utóbbitól 15 kilométerre.
A község Baja és Jánoshalma között fekszik, előbbitől 23, az utóbbitól 15 kilométerre. A Bajáról Szegedre tartó 55-ös számú főútról Csávolynál leágazó mellékúton közelíthető meg. Az említett mellékútról ÉNY-ra fordulva, további 3,2 kilométer megtétele után érhető el. A falut délről mezőgazdasági területek, északról akác- és fenyőerdők övezik. Jellegzetes természeti képződménye az Ólom-hegy, mely 174 m-es magasságával a Bácska – és egyben Bács-Kiskun megye – legmagasabb pontja. Ha Rém múltja a régi időket tekintve részleteiben ismeretlen is még a tudomány előtt, az biztos, hogy már a bronzkorban emberi lakóhelyül szolgált. Erről vallanak a környékről előkerült régészeti leletek. Rém határában, nyomokban még megtalálhatók a rómaiak híres védvonalának maradványai. Ezt a nép Ördögároknak nevezi. A községet először 1401-ben említik, a híres Zrínyi-okmányban, mégpedig Rím, illetve másutt Rym néven. Az utóbbi esetben egy határvitával kapcsolatos ügyben ír az oklevél bizonyos Rymi Bálintról, Bodrog vármegye szolgabírájáról. A név valószínűleg a német Rim személynévből származik, melyet később Rém alakban is használtak, és bizonyos, hogy semmi köze sincs a nyelvújítás korában keletkezett, „kísértet” jelentésű „rém” szóhoz. A falu népe mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozott, és a nyugalmas időkben szépen gyarapodott. A nehéz évszázadok a Dózsa-féle parasztháborúval kezdődtek. E tájon vesztettek csatát a parasztvezér seregei, és arra lehet következtetni, hogy a következő évekre a falu elnéptelenedett. A mohácsi vész után, a török hódoltság idején Rém a hadak szakadatlan mozgásának útvonalába került. Rém az 1600-as évek derekán a kalocsai érsek tulajdonába került. Az 1720-as összeírás Rémet nem is említi. Rém puszta újra a kamara birtokába került. Egészen 1750-ig, amikor is Mária Terézia kedvelt hívének, Grassalkovich Antalnak ajándékozta. A szinte lakatlan pusztára beköltöztek az első új telepesek. A török utáni időkben bejegyzett első lakos neve is ismert: ő Kriskó Veronika volt. A községi rangot Rém 1872-ben kapta meg. Ekkor még hozzá tartozott két puszta, Borota és Dzsida. Rapcsányi Jakab monográfiája szerint a lakosságnak 1934-ben – 1615 volt ekkor a lélekszám – több mint a fele magyar. A település azóta teljesen elmagyarosodott, vallásos lakói, pedig római katolikusok.