Vaskút

Vaskút Bács-Kiskun vármegyében, a bácskai löszhátság nyugati részében található. Bajától 7 kilométerre délkeletre fekszik, alig 20 kilométerre a déli országhatártól.

Vaskút

Vaskút Bács-Kiskun vármegyében, a bácskai löszhátság nyugati részében található. Bajától 7 kilométerre délkeletre fekszik, alig 20 kilométerre a déli országhatártól.

Vaskút Bács-Kiskun megyében, a bácskai löszhátság nyugati részében található.Bajától 7 km-re délkeletre fekszik, alig 20 km-re a déli országhatártól. Megközelítése közúton lehetséges. A községháza, ma Polgármesteri Hivatal a falu főutcájának közepén található. A katolikus és református temető a déli részen, az 1970-es évekig működő malom és a vasútállomás a község nyugati szélén helyezkedik el.

A falu műemlékei közül a Kálvária-kápolna érdemel figyelmet, mely 1825-ben épült. A Kálvária stáció képeit Udvardi Erzsébet festőművész késztette. Vaskút legjelentősebb épülete a katolikus templom, melyet 1781 júliusában szenteltek fel. Előtte is állt már itt templom, ez 1759-ben épült. A templom alapkövét a főoltár mögött helyezték el, melyen a következő szöveg olvasható: " Gróf Grassalkovich építette a templomot és a Szentháromság tiszteletére ajánlja „. A Vaskút községet érintő nagy újkori népvándorlás 50-ik évfordulójára, 1995-ben a Megbékélést szimbolizáló emlékművet állítottak a falu központjába. Több házon emléktáblák is őrzik, a régi lakójának emlékét. A nemzetiségek jellegzetes emlékei még a templomkertben felállított Székely kapu, és a felvidékiek Harang tornya. A falu jellegzetes régi építményei még a Polgármesteri Hivatal, az Aradi utcában lévő Malom épülete, a Temető utcában lévő régi házacskák. Történelmi nevezetességek közé tartozik Vaskút határában még ma is látható, az Újkőkorban is már létező halmok és a földvár.

 

Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

BÁCSKAI ZARÁNDOKLAT AZ EUROVELO13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow

Vaskút

event card

BÁCSKAI ÖKO-GASZTRO TÚRA AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow
A két napos körtúra alatt megismerhetjük a Bácsalmás környéki természeti és kulturális értékeket és megkóstolhatjuk a térség gasztronómiai finomságait.

Vaskút

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.09.01.
2022.07.31.
100%
37 650 221 Ft
MFP-UHK/2021-3281028545
saját
2021.09.01.
2022.07.31.
37 650 221 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2022.06.01.
2022.12.31.
100%
1 999 998 Ft
MFP-KEB/2022-3344748586
saját
2022.06.01.
2022.12.31.
1 999 998 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.10.01.
2022.09.30.
100%
1 382 364 Ft
MFP-FAE/2021-3295705386
saját
2021.10.01.
2022.09.30.
1 382 364 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00019
Vaskút
ERFA
TOP
2019.10.01.
2021.10.15.
100%
237 913 778 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00019
saját
2019.10.01.
2021.10.15.
237 913 778 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.07.01.
2021.07.31.
100%
4 997 653 Ft
MFP-OJF/2020-3088073924
saját
2020.07.01.
2021.07.31.
4 997 653 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.01.01.
2021.12.31.
100%
49 998 661 Ft
MFP-OKE/2020-3113343435
saját
2021.01.01.
2021.12.31.
49 998 661 Ft
MFP-OUF/2019-3021214863
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.04.01.
2020.10.08.
100%
4 981 916 Ft
MFP-OUF/2019-3021214863
saját
2020.04.01.
2020.10.08.
4 981 916 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.07.01.
2020.12.31.
100%
29 980 314 Ft
MFP-ÖTU/2020-3077928691
saját
2020.07.01.
2020.12.31.
29 980 314 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.04.01.
2021.06.30.
100%
4 983 140 Ft
MFP-FFT/2019-3020705818
saját
2020.04.01.
2021.06.30.
4 983 140 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.10.01.
2022.06.30.
100%
10 055 257 Ft
MFP-KOE/2021-3289161493
saját
2021.10.01.
2022.06.30.
10 055 257 Ft
Vaskút
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.07.08.
2020.01.20.
100%
14 435 728 Ft
MFP-NHI/2019-3005270173
saját
2019.07.08.
2020.01.20.
14 435 728 Ft
Vaskút
ERFA
TOP Plusz
2022.09.01.
2024.12.31.
100%
229 600 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034
kommunikáció
2022.09.01.
2024.12.31.
229 600 000 Ft
Design by WEBORIGO