A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található.
A mai napig működő sportpálya 1971 és 1977 között épült, sportolási lehetőséget nyújtva ezzel a község lakóinak.
Szank
Bukovinai székely Istensegítsi Betlehemes Játék
A Csátaljai Székely Népdalkör a bukovinai népdalok megőrzése és továbbadása mellett vállalta, hogy felkutatja és megőrzi azokat az egyéb kulturális értékeket, amelyeket a csátaljai székelyek a bukovinai Istensegíts nevű községből hoztak magukkal.
Mintegy száz éven át, 1750-1841 között a bajai uradalom, így Bikity (mai Bácsbokod) is a Grassalkovich-család birtokában volt. A templomépítőként is aposztrofált gyaraki Grassalkovich Antal halálát követően özvegye, Klobusiczky Terézia grófnő – teljesítve férje végrendeletét – a bátmonostori apátság tégláiból felépíttette a falu második római katolikus temetőjének közepén a község első szilárdfalazatú templomát.
Bácsbokod
Pajkos-Szabó István-féle Szélmalom
Kiskunfélegyházán, a város határában 1850 körül még 62 szélmalmot tartottak nyilván. A szélmalmok a XIX. században élték fénykorukat, a gőzmalom megjelenésével eljárt felettük az idő.
Kiskunfélegyháza
A kiskunhalasi református templom
A városkép szempontjából kiemelkedő építmény a kiskunhalasi református templom. Hűen tükrözi a halasi lakosság több száz évre visszanyúló vallási hovatartozását.
Kiskunhalas
Kiskunhalasi római katolikus templom
Szakrális érték, a városképet meghatározó műemléképület, és a helyi katolikus vallási élet központja a Kiskunhalasi Református templom. Története akkor vette kezdetét, amikor Mária Terézia parancsára a város 1767-ben telket ajándékozott a templom, a kántor- és paplak építésére.
Kiskunhalas
Településeink
Ágasegyháza
Ágasegyháza Község Bács-Kiskun megyében, az Alföldi nagy táj, a Duna-Tisza közi sík vidék középtáján, a Kiskunsági homokhát kis táj középső részén fekszik, Kecskemét megyeszékhelytől dél-nyugatra 20 km-re, az M5-s autópályától 14 km-re.
Akasztó
Akasztó Község a Duna-Tisza közén, Bács-Kiskun megyében, a dunaföldvári hídtól 25 km-re, Solt és Kiskőrös között fekszik.
Apostag
Apostagra számtalan okból is érdemes ellátogatni.
Bácsalmás
Bács-Kiskun Megye egyik határátkelője, ezért is nevezik többek között ”Felső-Bácska kapujának”.
Bácsbokod
Bácsbokod nagyközség Bácsalmás járásban.
Bácsborsód
Bácsborsód Bács-Kiskun megyében, a Bácska északi részén, a Bokodi–Kígyós-csatorna jobb partján, Bajától 19 km-re délkeletre fekszik.
Különleges dalhoz, különleges klip dukál. Vajon mit üzen Petőfi korunk emberének? Erre kereste a választ az erdélyi No Sugar zenekar, amikor megzenésítette Petőfi: A hegyek közt c. versét.
Itthon, Bács-Kiskunban
Bács-Kiskun Megye Önkormányzatának 2021-es, színvonalas imázsfilmje a Mi vármegyénkről, életünk, kultúránk, hagyományaink jövőt építő villanásaiból készült.
Értéket adunk
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának térségi értékeket bemutató karácsonyi kisfilmje.
Bács-Kiskun vármegyei imázsfilm
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának imázsfilmje. A film az "érték, élmény, egészség" témakörére épít és vármegyei szereplők szemszögéből mutatja be a otthonunk látnivalóit, értékeit.
Borba zárt napfény
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.
Petőfi örök
200 éve született Petőfi Sándor, s ezalatt a jó néhány esztendő alatt bizony elég sok minden megváltozott.
Talpra magyar!
Mi jut eszébe az utca emberének Petőfiről?
Könyveink
Legendás út 1.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által kiadott legendagyűjtemény első része
Épülő Bács-Kiskun 1.
Bács-Kiskun megye a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett, hogy egy megújulásra képes, fenntartható gazdasági és társadalmi környezetet és versenyképes, vonzó térséget hozzon létre. Az elképzelés megvalósításához eszközt a megyei önkormányzat által koordinált Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Bács-Kiskun megyében felhasználható 63 milliárd forintja biztosít.
Motívumok Bács-Kiskun Vármegyéből
A vármegyei értékmentő munka egyik büszkesége a Motívumos könyv
Meseföld 2.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának második mesekönyve
A MI PETŐFINK
Válogatott Petőfi versek végzős diákjainknak
KLÍMAKÓDEX III.
A jelen és a jövő vállalkozásai
TOP-tarisznya
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindaz, ami számunkra olyannyira fontos bővüljön és fejlődjön.
Életerő határok nélkül
Az Életerő határok nélkül című kötet Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának megyei egészségmegőrző kínálatát hivatott bemutatni.
Galériák
Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés
Meseföld élménybusz
Petőfi 200
TOP - TOP Plusz projektek
Ipari terület kialakítása Solton
Solt
Csapadékvíz elvezetés Ordason
Ordas
Polgármesteri fórumok
Ünnepi közgyűlés
A megfelelő élmény biztosításához sütikre van szükség.