Halászati Miniskanzen

A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található.

Halászati Miniskanzen

Baja - Bajai járás

A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található.

A Bajai Hajómalom Egyesület a dunai hagyományok ápolására alakult azzal a céllal, hogy a hajdan volt hajómalmok egyikét újjáélessze, illetve a bajai halászati hagyományokat felelevenítse és a gyakorlatban mutassa be a mai gyerekek számára a halászeszközök használatát. Az Egyesület fő célja egy hajdanvolt dunai hajómalom példájára felépíteni egy valódi hajómalmot a Dunán. 

Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítmény 2011-ben került átadásra. A miniskanzenben három nádtetős, paticsfalú építmény található, amelyek a halásztanyák mintájára készültek.  A tanyák korhű eszközökkel kerültek berendezésre, ezekben hálókat, evezőket, használati tárgyakat és számos, a halászathoz kapcsolódó eszközt mutatnak be. A gyerek látogatókat népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják.

A területen található egy csőszkunyhó, ami a legkisebbek kedvence. Két kemence magasodik a bejárattal szemben, amiben nagy rendezvények alkalmával valamint csoportok megrendelésére sül a sárközi borsoskalács vagy a lepény. A kemence mögött esőbeálló több mint száz embernek ad menedéket záporban, de árnyékot nyújt a gyerekeknek a kézműves foglalkozások alkalmával. A skanzenben vesszőfonattal elkerített részben előadásokat, vetítéseket és időszaki kiállításokat lehet tartani.

A hajómalom 2017-ben került vízre, és 2020-ban működőképesen került a Dunára. A hajómalmok több mint száz éven keresztül a Duna erejét kihasználva őrölték a búzát. Szezonban, szombati napokon a skanzen melletti partszakaszon mindenki saját szemével győződhet meg erről.

A csoportok fogadásán kívül három nagy rendezvényük van az év során: Jánoska eresztés, Halfőző Fesztivál és Hajómalom ünnep. A nyári szezonban naponta 4 óra időtartamban megtekinthetők kiállításaik, illetve csoportokat fogadnak előre egyeztetett időpontban.

Ajánlataink

chevron left
event card

Éber Emlékház Baja

arrow
A ház, mely egyszerre mutatja be a hamisítatlan polgári életmódot, valamint a művészcsalád munkásságát.

Baja

event card

Antal Pincészet

arrow
Szőlészeti-borászati hagyomány és szakértelem

Baja

event card

BÁCSKAI ZARÁNDOKLAT AZ EUROVELO13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow

Baja

event card

Türr István Múzeum Baja

arrow

Baja

chevron right

Kapcsolódó útvonal ajánlataink

chevron left
event card

"Hej Dunáról fúj a szél!"

arrow
Bács-Kiskun vármegye egydülálló tulajdonsága, adottsága, hogy a két folyó ölelésében számos vizes attrakciót is magáénak tudhat. Tisztelve, megbecsülve és óvva a Duna és a Tisza nyújtotta lehetőségeket, őrizzük múltjának értékeit és igyekszünk új elemekkel bővíteni az ideérkezők élménytárát. Szálláshelyek tekintetében Baja a legfőbb bázis, de alkalmi szálláshelyeket a településeken is lehet találni. Ugyanakkor egynapos kirándulás keretében is kellemes időtöltésre, élményszerzésre ad lehetőséget minden település.  1. Hajómalom és Halászati MiniskanzenHelyszín: Baja, Türr István kilátóA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gasztronómiai ismeret; A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található. Csodálatos látvány maga a sétaút is, ami a kilátóhoz vezet.  2.Népi halászszerszám-készítés, Kobolya SajtműhelyHelyszín: 6513 Dunafalva, Ady E. u. 26.A tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; gasztronómiai ismeret; A sokoldalú Pencz családból az édesapa révén népi iparművészeti tevékenységgel, a halászszerszám-készítéssel, halászeszközökkel, a fiú jóvoltából a sajtkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg Bajától délre egy kis településen, Dunafalván.  Azért is számít kuriózumnak, mert a dunai halászok -bár egyre kevesebben vannak-  még ma is használnak sok eszközt őseik hagyatékából.   3.Hogyan öltöttek nagyanyáink? -  Bukovinai székely szálánvarrott keresztszemesHelyszín: Községi Könyvtár CsátaljaA tevékenység típusa: hagyomány éltetés  A csátaljai székelyek a bukovinai Istensegítsből jöttek, s hozták magukkal a bukovinai székely mintakincset. A mai napig élő hagyomány a székely varrottas készítése. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy átmentsék az utókornak a készítés folyamatát. 
chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Délvideki földikutya

arrow
Hazánk legveszélyeztetettebb gerinces állata, mely napjainkra közvetlenül a kihalás közelébe sodródott. A Kárpát-medence bennszülött állatfaja, mely Magyarországon és Szerbián kívül sehol a világon nem fordul elő. 

Baja

event card

Türr István kilátó országzászlóval

arrow
Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

event card

Pencz József halász-szerszám készítő népi iparművész munkássága

arrow
Pencz József 1963-ban született Baján. Gyerekkorának nyári szüneteit a nagyszüleinél, Bácsszentgyörgyön töltötte, melyhez köthető a halas vizekhez való vonzódása. A kézzel való halászat és az egyszerűbb halászeszközök készítésének fortélyait nagyapjától tanulta. 

Baja

event card

Jánoska-eresztés

arrow
A Jánoska-eresztést minden évben május közepén tartják Baján. Az ünnep Nepomuki Szent Jánosról kapta a nevét, aki egy prágai pap és a királyné gyóntatója volt. 

Baja

chevron right
Design by WEBORIGO