TOP-tarisznya
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindaz, ami számunkra olyannyira fontos bővüljön és fejlődjön.
Az elképzelések megvalósításához a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) biztosít lehetőséget és fejlesztési forrást. A TOP elsődleges célja a térségi gazdaságfejlesztés, a foglalkoztatás növelése és az itt élők helyben boldogulásának biztosítása, életkörülményeinek javítása, jól-lét érzésük fokozása. A megye helyi önkormányzatai, egyházi és nonprofit szervezetei több mint 500 pályázatot nyújtottak be ebben az időszakban és több mint 70 milliárd forint támogatást kaptak. Napjainkig jó néhány fejlesztés zárult már le sikeresen, és ami a legfontosabb: Bács-Kiskun megye valamennyi településén elindult legalább egy beruházás.
A teljes kiadványunkat ITT érheti el.
Kapcsolódó filmek
Bács-Kiskun megye a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett, hogy egy megújulásra képes, fenntartható gazdasági és társadalmi környezetet és versenyképes, vonzó térséget hozzon létre. Az elképzelés megvalósításához eszközt a megyei önkormányzat által koordinált Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Bács-Kiskun megyében felhasználható 63 milliárd forintja biztosít.