Kalocsa

Kalocsa a Duna-Tisza köze legrégebbi városa. Bács-Kiskun megye nyugati részén, Budapesttől 120 km-re, délre a Duna közelében fekszik. Kalocsa nagyjából egyidős a magyar állammal, habár már a honfoglalás idején is lakott hely volt. Mint a Duna menti területek nagy része, Kalocsa környéke is a fejedelmi nemzetség szállásterülete lett. Kalocsa az államalapítás előtt az Árpád nemzetség fontos családi tanácskozó helye volt. Annak ellenére, hogy külföldi oklevelekben néha civitas névvel illették (Metropolis civitas Colociensium), Kalocsának nem volt városi rangja. A város földesura a mindenkori érsek volt. Mezővárosi (oppidum) kiváltságokat, amelyek biztosították a kalocsaiak számára a szabad költözködését, a vásártartást és a korlátozott önkormányzatot, 1405-ben kapott Zsig-mond királytól Kalocsa, Ezeket a kiváltságokat 1409-ben megerősítette a király. Kalocsa életében nagy törést jelentett a török megszállás. Először 1529-ben foglalták el a várost, de akkor még távoztak. Utána többször cserélt gazdát Kalocsa. Hol a Habsburgpárti csapatok, hol a János király oldalán harcolók tartották megszállva, ami jelentős pusztításokkal is járt. A törökök 1543-ban foglalták el végleg. A 17. század végén Kalocsa a török ellen vonuló császári csapatok felvonulási területe volt. Az érsekség csak az 1710-es évek elején települt vissza Kalocsára. Csáky Imre érsek (1710-1732) a város földesura jogán egyezséget kötött a várossal a Kalocsa környéki elnéptelenedett puszták bérbeadásáról és az úrbéri szolgáltatásokról. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A szabadságharc bukása után több csapás érte a várost. 1850. március 16-án tűzvész pusztított a városban, 124 ház porig égett. Gábor Lajos festőművész kezdeményezései nyomán indult világhódító útjára a kalocsai népművészet a harmincas évek második felében. Kezdeményezésére alakult meg 1931-ben a Földműves Ifjúsági Egyesületben a népművészeti osztály, amelynek vezetője is lett. Az osztály keretében tanulták meg a kalocsai és a környékbeli lányok, asszonyok a ma ismert kalocsai népművészet elemeit. A második világháború után, más magyar egyházi központokhoz hasonlóan, Kalocsa is a lassú visszafejlesztés sorsára jutott. Kalocsa az érsek földesúri uralma alatt álló mezőváros volt, 1871 után nagyközséggé alakult, majd 1921-től rendezett tanácsú város lett. Kulturális jelentőségét azonban az érsekeknek köszönhetően mindvégig megőrizte. Az ipari fejlődés az 1960-as években indult meg.