Kalocsa

Kalocsa a Duna-Tisza köze legrégebbi városa.

Kalocsa

Kalocsa a Duna-Tisza köze legrégebbi városa.

Kalocsa a Duna-Tisza köze legrégebbi városa. Bács-Kiskun megye nyugati részén, Budapesttől 120 km-re, délre a Duna közelében fekszik. Kalocsa nagyjából egyidős a magyar állammal, habár már a honfoglalás idején is lakott hely volt. Mint a Duna menti területek nagy része, Kalocsa környéke is a fejedelmi nemzetség szállásterülete lett. Kalocsa az államalapítás előtt az Árpád nemzetség fontos családi tanácskozó helye volt. Annak ellenére, hogy külföldi oklevelekben néha civitas névvel illették (Metropolis civitas Colociensium), Kalocsának nem volt városi rangja. A város földesura a mindenkori érsek volt. Mezővárosi (oppidum) kiváltságokat, amelyek biztosították a kalocsaiak számára a szabad költözködését, a vásártartást és a korlátozott önkormányzatot, 1405-ben kapott Zsig-mond királytól Kalocsa, Ezeket a kiváltságokat 1409-ben megerősítette a király. Kalocsa életében nagy törést jelentett a török megszállás. Először 1529-ben foglalták el a várost, de akkor még távoztak. Utána többször cserélt gazdát Kalocsa. Hol a Habsburgpárti csapatok, hol a János király oldalán harcolók tartották megszállva, ami jelentős pusztításokkal is járt. A törökök 1543-ban foglalták el végleg. A 17. század végén Kalocsa a török ellen vonuló császári csapatok felvonulási területe volt. Az érsekség csak az 1710-es évek elején települt vissza Kalocsára. Csáky Imre érsek (1710-1732) a város földesura jogán egyezséget kötött a várossal a Kalocsa környéki elnéptelenedett puszták bérbeadásáról és az úrbéri szolgáltatásokról. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A szabadságharc bukása után több csapás érte a várost. 1850. március 16-án tűzvész pusztított a városban, 124 ház porig égett. Gábor Lajos festőművész kezdeményezései nyomán indult világhódító útjára a kalocsai népművészet a harmincas évek második felében. Kezdeményezésére alakult meg 1931-ben a Földműves Ifjúsági Egyesületben a népművészeti osztály, amelynek vezetője is lett. Az osztály keretében tanulták meg a kalocsai és a környékbeli lányok, asszonyok a ma ismert kalocsai népművészet elemeit. A második világháború után, más magyar egyházi központokhoz hasonlóan, Kalocsa is a lassú visszafejlesztés sorsára jutott. Kalocsa az érsek földesúri uralma alatt álló mezőváros volt, 1871 után nagyközséggé alakult, majd 1921-től rendezett tanácsú város lett. Kulturális jelentőségét azonban az érsekeknek köszönhetően mindvégig megőrizte. Az ipari fejlődés az 1960-as években indult meg.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Vízitúra megállóhely a Meszesi Duna-parton

arrow

Kalocsa

event card

Viski Károly Múzeum Kalocsa

arrow

Kalocsa

event card

Látogatóközpont, Paprikamúzeum, Várostörténeti- és Borászati Kiállítás Kalocsa

arrow

Kalocsa

event card

Kalocsa Korona Tours

arrow

Kalocsa

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Travnik Mariska képei

arrow
Travnik Mariska 1899-ben született, s a fotózás világa már egészen fiatal korában rabul ejtette. A képkészítés rejtelmeire Szabó Árpád keceli római katolikus lelkész tanította meg. 

Kalocsa

event card

Kovács László fazekasmester, népművész, a Népművészet Mestere hagyományőrző művészeti és közösségi tevékenysége

arrow
Kovács László 1956-ban Karcagon született, a fazekas mesterséget 1971 óta gyakorolja. Karcagi mesterei között olyan kiváló személyek találhatóak, mint Kántor Sándor Kossuth-díjas, a Népművészet Mestere, id. és ifj. F. Szabó Mihály, és Sz. Nagy István, a Népművészet Mesterei.

Kalocsa

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00006
Kalocsa
ERFA
TOP
2018.02.01.
2022.09.30.
100%
220 000 000 Ft
TOP-1.1.2-16-BK1-2017-00006
saját
2018.02.01.
2022.09.30.
220 000 000 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00005
Kalocsa
ERFA
TOP
2017.10.02.
2022.09.30.
100%
800 000 000 Ft
TOP-1.1.1-15-BK1-2016-00005
saját
2017.10.02.
2022.09.30.
800 000 000 Ft
Kalocsa
ERFA
TOP
2018.04.01.
2020.03.31.
100%
202 000 000 Ft
TOP-4.2.1-16-BK1-2017-00004
saját
2018.04.01.
2020.03.31.
202 000 000 Ft
TOP-1.4.1-16-BK1-2017-00010
Kalocsa
ERFA
TOP
2018.03.01.
2021.12.31.
100%
400 000 000 Ft
TOP-1.4.1-16-BK1-2017-00010
saját
2018.03.01.
2021.12.31.
400 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00019
Kalocsa
ERFA
TOP Plusz
2022.09.01.
2025.08.31.
100%
550 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00019
saját
2022.09.01.
2025.08.31.
550 000 000 Ft
Kalocsa
ERFA
TOP
2021.01.01.
2023.03.31.
100%
75 000 000 Ft
TOP-5.2.1-15-BK1-2020-00009
saját
2021.01.01.
2023.03.31.
75 000 000 Ft
Kalocsa
ERFA
TOP
2021.01.01.
2022.11.30.
100%
250 000 000 Ft
TOP-4.3.1-15-BK1-2020-00011
saját
2021.01.01.
2022.11.30.
250 000 000 Ft
KEHOP-2.1.11-21-2022-00045
Kalocsa
ERFA
KEHOP
2022.05.01.
2023.11.30.
100%
139 486 268 Ft
KEHOP-2.1.11-21-2022-00045
saját
2022.05.01.
2023.11.30.
139 486 268 Ft
Kalocsa
ERFA
TOP
2018.03.20.
2020.12.31.
100%
200 000 000 Ft
TOP-2.1.3-16-BK1-2017-00003
saját
2018.03.20.
2020.12.31.
200 000 000 Ft
Kalocsa
ERFA
TOP
2021.01.01.
2022.09.30.
100%
70 000 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK2-2020-00001
saját
2021.01.01.
2022.09.30.
70 000 000 Ft
Design by WEBORIGO