Kunadacs

A község a Kiskunságban fekszik, így sorsa is azonos volt a kun települések sorsával.

Kunadacs

A község a Kiskunságban fekszik, így sorsa is azonos volt a kun települések sorsával.

A község a Kiskunságban fekszik, így sorsa is azonos volt a kun települések sorsával. Első írásos emlék 1302-ben említi a községet, tehát már az Árpád-házi királyok idején is létezett.Kunadacs története századokon keresztül összefonódott Kunpeszér történetével. Pusztai szétszórt település volt mindkettő, majd 100 évig közös néven is szerepelt a közigazgatásban Peszéradacs néven, majd 1949-ben egy belügyminisztériumi rendeletnek köszönhetően vált önállóvá.Jelentős változás a község életében 1961-ben következett be, amikor megkezdődött a villamosítás. Ezt követően kezdődtek el rohamos ütemben az építkezések. A település évről-évre fejlődik, szépül. A táj adottságaiból fakadóan a lakosság fő megélhetési forrása a mezőgazdaság. A háztáji termesztés mellett a családok több hektáron termesztik a dohányt, illetve paprikát. A településen és környékén fűszerpaprika termesztése folyik, ennek feldolgozása céljából 2013-ban az önkormányzat 100 %-os tulajdonosként megalapította a Kunadacsi Paprika Szárító és Őrlő Nonprofit Kft-t. A Kft. a településen lévő paprikaszárító és őrlő üzemet működteti, ahol az önkormányzat által termelt növényből állítanak elő „különleges” édes és erős őrölt fűszerpaprika őrleményt.

Kunadacs adottságai révén kiváló pihenőhely, fellendülőben van a tanyai turizmus.Több ezer hetáros erdő, festői szépségű területek és az egészséges,tiszta levegő vonzzák a látogatókat.Területének nagy része a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik.

Kosbor tanösvény

Az útról is jól látható a tanösvény nyitó táblája, mely a horgászcentrum bejáratával szemben található. A fák között található az első állomás, mely a kunadacsi réteket, a turjánvidéket mutatja be. Az úton továbbhaladva hamarosan elérjük a 2. állomást, mely az úgynevezett Csikókertben található. Itt még felfedezhetjük a hajdani természetes erdők szépségeit. A tisztáson a nyíl irányában kell keresztülhaladnunk. A fák közötti kis átjárón kiérve egy pihenőhelyet találunk, a tanösvény útvonala azonban balra kanyarodik. A pihenőhelyen érdemes egy kicsit elidőzni. Innen jól megfigyelhetjük a közeli homokfalban fészkelő színpompás gyurgyalagokat. A fűz- és nyárfákkal szegélyezett úton haladva érjük el a terület legmélyebb részét. Itt, a harmadik állomáson a láprétek változatos növénytársulásait tanulmányozhatjuk. Ezután hamarosan a temetődomb lábához jutunk. Itt jobbra kanyarodva felkapaszkodunk a domboldalra. A temetődomb oldaláról, a 4. állomásról remek kilátás nyílik a tájra. Érdemes a táblán látható térképeket is tanulmányozni, melyeken jól nyomon követhetők az utóbbi évszázadok tájátalakításai. Ezen a szakaszon különösen figyeljünk arra, hogy a kitaposott ösvényen maradjunk, mert számos védett növény bújik meg a fűcsomók között! (apró nőszirom, gyapjas csűdfű, orchideák, és tárnicsok) A temető szélét követve a domb túlsó oldalában bukkanunk rá az 5. állomásra, mely a temetődomb növényritkaságait tárja elénk.

Kunadacs település talán legfontosabb helyi értéke a Kunadacsi Különleges Fűszerpaprika-őrlemény. Az őrlemény különleges kellemes fűszeres édeskés aromáját, élénkpiros színét a Kunadacs környékén található, sajátos mikroklímájú szántóföldeken termelt kiváló minőségű nyers fűszerpaprikának köszönheti.  A termék minőségét a Kiskun Védjegy garantálja.

Kapcsolat

www.kunadacs.hu
Több Kevesebb chevron down

Település hírei

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Zongor Lovastanya

arrow
Lovastanya a Kiskunság szívében.

Kunadacs

event card

Kunbaba-kunhalom

arrow

Kunadacs

event card

Gyógyítódomb

arrow
Kunadacs

Kunadacs

event card

Kiskunsági Betyár Kúria

arrow

Kunadacs

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Kunadacsi Különleges Fűszerpaprika-őrlemény

arrow
A fűszerpaprikát az 1990-es évek elején kezdték el termelni Kunadacson, hagyománya ekkortájt alakult ki. Az édes fűszerpaprika-őrlemény Magyarországon nemesített, államilag elismert, a legjobb íz- és színagyagokkal rendelkező fajták vetőmagjából termelt növények megszárított termésének őrleménye. 

Kunadacs

event card

Aranyegyháza kincsei – Füstölt mangalica disznótoros étkek

arrow
Hasonlóan a Kiskunság többi településéhez, Aranyegyházán és az adacsi (ma Kunadacs) határban is évszázados hagyományokra tekint vissza a mangalica, a magyar szürke marha és a racka juh tartása.

Kunadacs

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Kunadacs
ERFA
TOP Plusz
2023.04.30.
2025.06.30.
100%
80 750 000 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00018
saját
2023.04.30.
2025.06.30.
80 750 000 Ft
Kunadacs
ERFA
TOP
2018.01.01.
2020.09.30.
100%
46 500 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00047
saját
2018.01.01.
2020.09.30.
46 500 000 Ft
Kunadacs
ERFA
TOP
2018.03.01.
2020.12.31.
100%
46 000 000 Ft
TOP-2.1.3-16-BK1-2017-00012
saját
2018.03.01.
2020.12.31.
46 000 000 Ft
Kunadacs
ERFA
TOP
2017.07.01.
2018.12.31.
100%
90 983 104 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00002
saját
2017.07.01.
2018.12.31.
90 983 104 Ft
Design by WEBORIGO