Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és mészárszéket, a költő pedig számos művét jegyezte a településen. Hrúz Mária egykori konyháját „elfoglalva” készítettük el Petőfi kedvenceit.
„De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.”
Petőfi Sándor felvidéki utazása után, 1845 nyarán érkezett először Szalkszentmártonra, akkoriban itt élő szüleihez - ekkor írta a fenti sorokat Fekete kenyér című versében. A fekete kenyér utalás arra is, hogy a Petrovics-család nehéz anyagi helyzetben volt ebben az időben. Sőt, itt tartózkodásuk végén, 1846 tavaszán annak a vendégfogadónak az udvarán árverezték el ingóságaikat, amelyet a mészárszékkel együtt Petrovics István addig bérelt.
A gróf Festetics György által 1810-ben, klasszicista stílusban épített vendégfogadó és mészárszék a mai napig áll. Az impozáns épület ad otthont a Petőfi Sándor Emlékkiállításnak. Megtekinthető itt egyebek mellett az a korabeli szabadkéményes konyha is, amelyben Hrúz Mária főzött családjára és a fogadó vendégei számára. A konyhában két kemence működött, amelyek télen a szomszédos helyiségeket is fűtötték: az ivót és a mindenkori bérlő szobáját. A kemencéken kívül a falhoz téglából épített tűzpadka szolgált még tűzhelyként. Kémény egyikhez sem tartozik, így a keletkező füst a boltíves mennyezeten található nyíláson, azaz szabad kéményen távozik. Egyedi eseményeken a konyhát ma is használják.
Ilyen gasztronómiai időutazás keretében főzött meg egy-egy menüsort Petőfi édesanyjának egykori konyhájában a Magyarország étele verseny 2023-as két aranyérmese, Balog Martin és Pető Mátyás. Az akkoriban kedvelt – Petőfi által is fogyasztott – ételeket korabeli eszközökkel készítették el.
Balog Martin gulyáslevest, kemencében sült juhtúrós csuszát és püskpökkenyeret készített a szabadkéményes konyhában.
Kollégája, Pető Mátyás tyúkhúslevest, marhapörköltet és tejespitét készített. Az erről szóló cikket és videót itt találja.
A videóban látott menüsor receptjei:
Gulyásleves
Hozzávalók:
60 dkg marhalábszár
30 dkg vöröshagyma
2 nagy db sárgarépa
1 nagy db fehérrépa
1 kis db zeller
40 dkg burgonya
1 ek fűszerpaprika
0.5 ek csípős fűszerpaprika1 ek só 1 teáskanál őrölt fűszerkömény2 db babérlevél1 teáskanál fekete bors
1 kis db paradicsom
1 db tv paprika
3 gerezd fokhagyma
2 ek sertészsír
0.5 csokor petrezselyem
5 db zellerlevél
2.5 l víz
A csipetkéhez
1 db tojás
80 g finomliszt1 teáskanál só
Elkészítés:
A hagymákat kis kockára vágjuk. A húst leöblítjük, szárazra töröljük, majd 2 cm-es kockára daraboljuk. A zsírt felhevítjük, megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd félrehúzzuk, a fűszerpaprikákkal összekeverjük, felöntjük 1,5 dl vízzel, majd a vizet elfőzve, zsírjára pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a marhahúst, és kevergetve fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel megszórjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a kis kockára vágott paradicsomot, a kicsumázott egész paprikát, babérlevelet. Fedővel lefedve saját levében 90 percet főzzük. Ezután kerülnek bele a zöldségek: a karikára vágott sárga- és fehérrépa, a kockára vágott zeller, burgonya, az aprított petrezselyem és zellerzöld, felöntjük 2l -2.5 l vízzel.
Letakarva további 50 percet főzzük. Beletesszük a csipetkét, és 10 perc alatt készre főzzük.
Kemencében sült juhtúrós csusza
Hozzávalók:
40 dkg szeles metélt tészta
25 dkg juhtúró
10 dkg füstölt szalonna
1 csomag kapor
2 dl tejföl
só
Elkészítés:
A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. Átforgatjuk a kisült szalonna zsírján. Ráöntjük a tejföllel, finomra vágott kaporral ízesített juhtúró keveréket. Sütőbe átpirítjuk és szalonnatepertővel megszórva tálaljuk.
Püspökkenyér
Hozzávalók:
6 tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt
10 dkg mazsola
15 dkg apróra vágott dió
20 dkg aszalt szilva
pici só
Elkészítés:
A tojásokat tálba felütjük, beletesszük a cukrot és összekeverjük. Apránként, kézzel belekeverjük a lisztet, majd az apróra vágott diót, az átmosott mazsolát, és az aszalt szilvát is. Egy hőálló tálba teszem és a kemencében megsütöm, arra figyelni kell hogy ne égjen meg. Kihűlés után szépen lehet szeletelni.
-------------
A videó a Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése (TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00004) című projekt keretében készült.
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
Nagybaracska
2024. 12. 20.
2024. 12. 20.
[ Nagybaracska ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Kiskunhalas
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
[ Kiskunhalas ]
2024. 12. 19.
2024. 12. 19.
Nemesnádudvar
2024. 12. 18.
2024. 12. 18.
[ Nemesnádudvar ]