Nyakvágó Teljesítménytúra

3. alkalommal kerül megrendezésre a sportesemény

Nyakvágó Teljesítménytúra

Ballószög

2023. 05. 20.

08:00

»

2023. 05. 20.

16:00

3. alkalommal kerül megrendezésre a sportesemény

Mindenkit szeretettel várunk az immáron hagyományosnak számító Nyakvágó félmaraton helyszínéül szolgáló a Kiskunsági Nemzeti Parkot érintő útvonal bejárására.
Célunk, hogy a futók mellett a túrázók számára is lehetőséget biztosítsunk e gyönyörű természeti értékekben gazdag terület bemutatására, felfedezésére és egyben kihívást állítani eléjük. Itt nem okoznak gondot a nagy szintkülönbségek, viszont az alföldi futóhomok nehezíti a túrát, mert ahogyan errefelé mondják “A homok az Alföld hegye ” ! Egyedi növény és állatvilággal találkozhattok e semmihez nem fogható tájon, amit költők énekeltek meg, egykoron bujdosók, betyárok barangolták be a pandúrok elől menekülve, miközben az alföldi ember innen biztosította nagy küzdelmek árán mindennapi betevőjét.


Utad során megnézheted a lovakat, amelyek a Nemzeti Vágtán is futottak, a Köncsögi lovas tanyán. A világbajnok kosokat tenyésztő Hajnal János tanyáján is lesz bőven látnivaló. Figyelmesen túrázva több romos tanyát, illetve olyan tanya helyét láthatod, melyet a természet már részben vagy teljesen visszahódított, és melyek következtetni engednek a régi Puszta szerkezetére.


Hegyvidéki agyagos anyaföldünkhöz szokott lábad megtréfálhatja az alföldi futóhomok, mely minden évszakban, és minden időjárási viszontagság között próbára teszi a vándort. Mindezért viszontkárpótolnak a hullámzó árvalányhajmezők, az ősgyepek és a legváltozatosabb fafajtákat felsorakoztató erdősávok.
Szóval a hegyekhez szokott szemek is megtalálhatják az alföldi emberek által nap, mint nap megélt természeti csodákat itt a Duna-Tisza közén, csak el kell jönni és élvezni a tájat, az utat, és a vendégszeretet.

A program Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának társszevezésével valósul meg.

 

Kapcsolat

6035 Ballószög Rákóczi út 11

www.bacssport.hu
Több Kevesebb chevron down
Design by WEBORIGO