SZÜRETI FELVONULÁS KUNSZENTMIKLÓSON

Az idei felvonuláson közel 30 fogat vesz részt, a fogatokon közel 80 népviseletbe öltözött táncos foglal majd helyet.

SZÜRETI FELVONULÁS KUNSZENTMIKLÓSON

2020. 10. 10.

12:00

»

2020. 10. 10.

21:00

Az idei felvonuláson közel 30 fogat vesz részt, a fogatokon közel 80 népviseletbe öltözött táncos foglal majd helyet.

Három évtizeddel ezelőtt, 1987-ben a kunszentmiklósi fiatalok lelkes csoportja és az Ifjúsági Klub tagjai elhatározták, hogy rendeznek egy hatalmas őszi, szüreti mulatságot. Egy felvonulást, mely megmozgatja a város minden lakóját. Idén az egykori klubtag, Juhász Csabáné a főszervezője a 2020. október 10-én 34. alkalommal megrendezésre kerülő szüreti felvonulásnak. Az elmúlt 6 évben civil szervezés, lelkes szülők és gyerekek részvételével, támogatásával valósult meg e színpompás rendezvény. Az idei felvonuláson közel 30 fogat vesz részt, a fogatokon közel 80 népviseletbe öltözött táncos foglal helyet.

A hagyományokhoz hűen a legügyesebb csőszlányok és csőszlegények közül választják ki a bíró és bíróné párosát, akik kitüntetett szerepben részesülnek a mulatság ideje alatt. A bíró párok minden alkalommal a Nagy Magyarország valamely tájegységére jellemző népviseletet öltik magukra. Kunszentmiklós főterén szombat délután somogyi viseletben járják el hagyományos bíró táncukat. A város lakói mindig nagy érdeklődéssel várják a táncosokat, akik 9 helyszínen állnak meg és mutatják be néptáncos tudásukat.

A kialakult járványhelyzet miatt a rendezvény fokozott óvatossággal, rendhagyó módon zajlik. A táncos felvonulást nem zárja esti bál, de a nézőközönséget kárpótolja a szabadtéren megrendezésre kerülő koncertsorozat. A hangulatot 17 óra 30 perctől a Sógorok fellépése alapozza meg, 19 órától pedig a Capuccino együttes fokozza a hangulatot.

A főtéren egész nap kézműves kirakodó vásár várja az érkező vendégeket.

A szervezők szeretettel várják a mulatni vágyó érdeklődőket!  

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down
Design by WEBORIGO