Bácsalmás helyi jelentőségű védett területei

Kossuth park
A mintegy négyhektáros, bekerített park – amelynek bejáratánál tábla figyelmezteti a látogatót arra, hogy védett területen jár – Bácsalmás központjában található. Beléptünkkor azonnal szemünkbe ötlik a csatornával határolt gyep szegélyében álló kocsányos tölgyek csoportja. Magasságuk, hatalmas lombkoronájuk alapján fák igencsak korosnak tekinthetőek.

A park említést érdemlő fásszárúfajai közé tartozik még a hegyi, mezei és korai juhar, a keleti platán, a vadgesztenye és a tiszafa. A csatornát szegélyező kőrisek és fűzek sok madárfaj számára biztosítanak élőhelyet.

 

Mosztongai-tavak
A Mosztongamajor környéki, 45 hektárnyi, 1995 óta védett vízállásos területek, tavak Bácsalmástól négy kilométerre, a településtől délre, a bajmoki határátkelőhely felé vezető út mentén helyezkednek el. A főként mészlepedékes csernozjomtalajon elsősorban a szántóföldi kultúrák a jellemzőek. Az egykori természetes vízgyűjtő a Kígyós-patak volt, amelyet 1926-ban szabályoztak: a keskeny medrű tavak a terepadottságok következtében, az észak-déli löszvölgyekben futó vízfolyások elzsilipelésével jöttek létre. A több egységből álló tórendszer egy részét régóta hasznosítják horgásztóként is. A nagyobb vízfelületeket nádas-sásos-gyékényes, fűzbokrokkal tarkított partsávok szegélyezik, amelyek néhány pár gémfélének kínálnak fészkelőhelyet. Az ex lege védett Mosztongai-tavak helyi jelentőségű természetvédelmi terület egyben a Natura 2000 hálózat (176 ha) része is.

 

Sóstó
A mintegy 28 hektáros, 1995 óta védett terület a meder és a délkeleti partsáv erdőrészlete Bácsalmástól délre fekszik, és legegyszerűbben az Almás nevezetű vasúti megállótól érhetjük el. A Sóstó nyugati, négyhektáros része országos jelentőségű természetvédelmi terület: a part menti löszmagaslatok és a kocsányos tölgyes tisztásai hazánk egyik legnagyobb gyapjasgyűszűvirág-állományának termőhelyei.
A védett, többé-kevésbé állandó vízborítású tó legdélebbi szikes tavaink közé tartozik.


Templompark
Az 1,2 hektáros, 1995 óta védett Templompark – korábbi nevén Városközponti közpark –faállományát nagyobbrészt örökzöldek, idősebb tölgyek és platánok alkotják. A városképi szempontból értékes zöld felület a lakosság pihenését is szolgálni hivatott.

Védett fák és fasorok
1. Gróf Széchenyi utcai platánok
A hat platán 1995 óta védett. A fák kora 80-100 év. Korábban több platán állt itt, sajnos az építkezések miatt néhányat kivágtak.
2. Kelebia–bajai út menti fehér nyár.
A hetven-nyolcvan év körüli fa 1995 óta védett. Korábban három nyárfa állt egymás mellett, ebből csak ezt az egyet sikerült megmenteni. A fa mögötti vizenyős gyepterület a Kígyós medréhez kötődik, melyen korábban kisebb nyárfa csoportok álltak.
3. Szent János utcai vadgesztenyefasor
A 12 egyedből álló fasort 1995-ben nyilvánították védetté.

Kapcsolat

profile Bácsalmási Turisztikai Információs Központ

call+36 30/ 316-63-35

emailturizmus@bacsalmas.hu

6430 Bácsalmás Hősök tere 7

https://www.bacsalmasikirandulas.hu/
Több Kevesebb chevron down

Hírek

chevron left
Emberi kezeket látunk, ahogy kört formálnak, és mindegyik kézben egy-egy színes lufi van.

2026. 05. 22.

Bács-Kiskun jövője a tét: várják a vállalkozások és intézmények véleményét

A következő másfél évtized fejlesztési irányait határozhatják meg azok a válaszok, amelyek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által indított, vállalkozásoknak és intézményeknek szóló online kérdőívbe érkeznek. A vármegye ugyanis a 2026–2040 közötti időszakra készíti el Közösségi Energia Fejlesztési Tervét és Körforgásos Gazdaság Stratégiáját, amelyhez most a helyi vállalkozások, intézmények és szervezetek tapasztalataira, javaslataira is számítanak.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen egy Dunán átvezető, monumentális híd látható, rajta egy kerékpárúttal.

2026. 05. 22.

Szavazzunk a Dunavecse–Dunaújváros kerékpárútra!

Egyetlen, Bács-Kiskun vármegyét is érintő kerékpárútvonalként bekerült az „Év Kerékpárútja 2026” szavazás döntőjébe a Dunavecse–Dunaújváros szakasz. Szavazatával most hozzájárulhat, hogy országos elismerést kapjon ez a Duna menti útvonal. A voksolás május 21-én indult, és június 2-án éjfélig lehet leadni a szavazatokat az Aktív Kalandor oldalán.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen a najai Piriponty Játszóház előtt álló városnéző kisvonatot láthatjuk, előtte egy gyerekcsapattal.

Baja

2026. 05. 19.

A bajai városnéző kisvonat és a PiriPonty játszóház

A fi200 klub bácsalmási és sváb-sarok térségi közösségében is aktívan részt vevő Hiezl Tamás, a bajai PiriPonty Játszóház és a városnéző kisvonat üzemeltetője számára a vállalkozás középpontjában a gyerekek öröme áll. 

2026. 05. 19.

[ Baja ]

down arrow
A képen az egyeztetésen résztvevők láthatóak asztalaiknál, ahogy hallgatják az előadó személyt.

2026. 05. 18.

Bács-Kiskun vármegye fejlesztési stratégiáiról egyeztettek

A Bács-Kiskun vármegye turizmusának 2026–2040 közötti fejlesztési stratégiájáról tartottak szakmai egyeztetést hétfőn Baján, ahol a résztvevők szerint a sikeres turizmushoz ma már adatvezérelt elemzésekre és mesterséges intelligenciával támogatott döntéshozatalra is szükség van.

2026. 05. 18.

down arrow
A képen több ember közösen növényeket ültet egy mulccsal borított kertben vagy bemutató jellegű zöldterületen, miközben néhányan figyelik a munkát. A háttérben fák, parkoló autók és egy napos, tavaszi hangulatú szabadtéri környezet látható.

2026. 05. 15.

Építsünk együtt esőkertet! Gyakorlati szakmai nap Kisteleken 

Egyre többször tapasztaljuk, hogy vagy hetekig nem esik eső, vagy rövid idő alatt akkora mennyiség zúdul le, ami elönti az utcákat és pillanatok alatt eltűnik a csatornákban. Pedig ez a víz óriási érték lehetne a településeink számára. Hogyan lehet a problémából megoldás? Erre ad gyakorlati választ a kisteleki esőkertépítő workshop.

2026. 05. 15.

down arrow
A képen a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési tanács logója látszik az előtérben, mellett egy férfi előadást tart.

2026. 05. 15.

Alapszakos és mesterszakos hallgatók, figyelem! Megjelent a Csatári Bálint pályázat

Elkészült a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács idei, V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázati felhívása. A pályázat célja, hogy ösztönözze a természetes vízmegtartó megoldásokkal, fenntartható vízgazdálkodással, településfejlesztéssel és a Homokhátság jövőjével kapcsolatos kutatásokat, különös tekintettel a klímaváltozás okozta vízhiány kezelésére.

2026. 05. 15.

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Design by WEBORIGO