Dusnok

Dusnok község Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és Baja város között fekszik.

Dusnok

Dusnok község Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és Baja város között fekszik.

Dusnok község Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és Baja város között fekszik. A kedvező természeti adottságokra épült települést körülöleli a Vajas folyó, gazdag termőföldjeit a Duna, a Vajas és az Őrjeg vizei alakították ki. A folyó-parti község nemcsak természeti szépségével, hanem kulturális életével is előkelő helyet foglal el a Kalocsa- környéki falvak együttesében.

A település 2016-ban ünnepelte 800. évfordulóját, hiszen az 1216-ban kiadott, III. Honorius pápa nevéhez köthető oklevélben szerepel először a település neve. Dusnok nevét a „lélek” jelentésű cseh „duse” szóból származtatjuk, mely lélekadót, lélekváltót jelent. Egészen a török vészig virágzó élet folyt ezen a környéken, majd a török pusztításaiból felocsúdva a XVIII. században éledt újjá ez a vidék. Ekkor jelentős népcsere és újranépesedés következett be, ami a mai napig megmutatkozik a kulturális életben: sokan érkeztek a környező településekről, és rácnak nevezett, katolikus vallású családok is költöztek a faluba. Ők horvátországi, szerémségi, szlavóniai falvakból költöztek e területre.

Dusnok gazdasági életét évszázadok óta a víz közelsége és a jó minőségű termőföld határozza meg. Elsősorban gabona, kapásnövények és fűszerpaprika termesztéssel, vízi szárnyasok tartásával foglalkozik a mezőgazdaságból élő lakosság. Ez nem véletlen, hiszen Európában elsőként Dusnokon tenyésztettek fehér kacsát, ami 1956-ban Bácskai Fehér Kacsa néven OMÉK díjat kapott. A községben az 1980-as évektől a kacsatenyésztés több mint 100 családnak nyújtott biztos megélhetést. Összességében közel 60 éve foglalkoznak a Dusnokiak kacsatartással, manapság pedig a szárnyasok forgalmazása jelentős mértékű.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

Feketi Kápolna

arrow

Dusnok

event card

Rác Fonó

arrow

Dusnok

event card

Házaspárok Útja

arrow

Dusnok

event card

Szent Iván éji fáklyás csónakázás Dusnokon

arrow

Dusnok

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Feketi Kápolna búcsúja

arrow
A dusnoki feketi kápolna, vagy más néven Mária kápolna a község határában található. 

Dusnok

event card

A dusnoki rác nemzetiségi hagyományokat őrző rendezvények: Rác Fonó és Rác Pünkösd

arrow
Dusnok hagyományai, népszokásai jelentős részben a helyben élt rác nemzetiséghez kötődnek. A kulturális életben megjelenő rác, avagy horvát elemek súlya lényegesen nagyobb, mint azt pusztán a statisztikák alapján gondolhatnánk, és a település belső és külső imázsához, arculatához is igen jelentős mértékben járul hozzá.

Dusnok

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00044
Dusnok
ERFA
TOP Plusz
2023.09.30.
2025.11.30.
100%
130 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00044
kommunikáció
2023.09.30.
2025.11.30.
130 000 000 Ft
Dusnok
ERFA
TOP Plusz
2022.11.01.
2025.10.31.
100%
181 889 763 Ft
TOP_PLUSZ-1.1.3-21-BK1-2022-00007
kommunikáció
2022.11.01.
2025.10.31.
181 889 763 Ft
Dusnok
ERFA
TOP
2018.03.01.
2022.09.30.
100%
172 000 000 Ft
TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00014
kommunikáció
2018.03.01.
2022.09.30.
172 000 000 Ft
TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00008
Dusnok
ERFA
TOP
2018.03.01.
2021.05.31.
100%
40 000 000 Ft
TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00008
kommunikáció
2018.03.01.
2021.05.31.
40 000 000 Ft
Dusnok
ERFA
TOP
2018.07.01.
2020.11.29.
100%
37 620 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00061
kommunikáció
2018.07.01.
2020.11.29.
37 620 000 Ft
Dusnok
ESZA
TOP
2018.09.01.
2023.02.13.
100%
42 330 000 Ft
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00019
kommunikáció
2018.09.01.
2023.02.13.
42 330 000 Ft
Dusnok
ERFA
TOP
2020.05.01.
2021.06.30.
100%
30 000 000 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00027
kommunikáció
2020.05.01.
2021.06.30.
30 000 000 Ft
Dusnok
ERFA
TOP
2017.05.01.
2019.12.31.
100%
102 000 000 Ft
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00011
kommunikáció
2017.05.01.
2019.12.31.
102 000 000 Ft
Design by WEBORIGO