Imrehegy

Imrehegy község Bács-Kiskun Megye legfiatalabb települése 1952-ben alakult Kecel és Kiskunhalas középpontjától távol eső tanyavilágából.

Imrehegy

Imrehegy község Bács-Kiskun Megye legfiatalabb települése 1952-ben alakult Kecel és Kiskunhalas középpontjától távol eső tanyavilágából.

Imrehegy község Bács-Kiskun Megye legfiatalabb települése 1952-ben alakult Kecel és Kiskunhalas középpontjától távol eső tanyavilágából. Ezt a Kecelhez tartozó pusztaságot Szentimrehegy néven emlegették. Keceltől 8 km, Kiskunhalastól pedig 16 km távolságra van. A község a kiskőrösi járásban helyezkedik el és közvetlen határai: Kiskunhalas, Pirtó, Soltvadkert, Kecel és Császártöltés. A község mai belterülete 73 ha, külterülete 7.034 ha. Népessége: 695 fő.

Az önállósodást megelőzően az 570 szétszórt tanyarendszerben a Keceltől örökölt terület volt Tüskös, Polgárdi, Szarkás és Bánegyháza, Kiskunhalastól pedig az önállóvá vált község megkapta Felsőkistelek és Debeák területét. Akkoriban a lélekszám 2.100 fő volt. Az itt élő embereknek a megalakulás előtti időkben és azt követően a mezőgazdaság, a növénytermesztés és állattenyészés jelentette és jelenti ma is a megélhetési lehetőséget.

 A települést a megalakulás előtti években helytörténeti források szerint „Szentimrehegy tanyaközpontként említették.

Imrehegy története a Kalocsai Érsekséggel és az 1914-ben épült Káptalani pincének megépítésével kezdődött, ahol ma Béla Zoltán borai készülnek. Ma az épület műemlék jellegű. Imrehegyről először 1898-ban tesznek említést a Kalocsai Érsekségnél vezetett dokumentumok, ügyiratok.

A kezdeti években a falu infrastruktúrájának kialakítását követően a vezetőség a belterület fejlesztésére fordított hangsúlyt. Az évről-évre gyarapodó település központjában megtalálható a főzőkonyhával ellátott négy tantermes iskola, beltéri katolikus templom, Rónasági Takarékszövetkezet és az IKSZT Könyvtár, Információs és Közösségi Hely épülete.

Falugondnoki szolgálat működik az időskorú lakosok életkörülményeinek javítása érdekében.

A községben Mini Market élelmiszer és háztartási vegyi áru üzlet és két további kisebb élelmiszerbolt, Nemzeti Dohánybolt és egy Presszó található.

Természetvédelmi területeink is jelentősek, hiszen egy-egy védelembe vett területen 150 féle növény is megtalálható. Egyik legszebb védett növényünk a tavaszi hérics, amely tavasszal csodálatos sárgaszínben pompázik.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

Dűne Borbirtok

arrow
Családi borászat Imrehegyen

Imrehegy

event card

Káptalani Major

arrow

Imrehegy

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Imrehegyi Nektár, kései szüretelésű bor

arrow
Az Imrehegyi Nektár kései szüretelésű borfajta egyediségét igazolja a sok elismerés, amelyet a különböző versenyeken nyert el, s mellyel öregbíti a Béla Borászati Kft. munkáját és hírnevét. 

Imrehegy

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Imrehegy
ERFA
TOP
2017.10.12.
2018.10.31.
100%
28 150 000 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00034
kommunikáció
2017.10.12.
2018.10.31.
28 150 000 Ft
Imrehegy
ERFA
TOP
2018.07.01.
2020.01.31.
100%
87 090 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00018
kommunikáció
2018.07.01.
2020.01.31.
87 090 000 Ft
Imrehegy
ERFA
TOP
2017.05.01.
2021.11.30.
100%
344 970 000 Ft
TOP-3.1.1-15-BK1-2016-00008
kommunikáció
2017.05.01.
2021.11.30.
344 970 000 Ft
Design by WEBORIGO