Csátalja
Bajai járás
teljes vármegye
Csátalja község Bács-Kiskun megyében, Bajától 2O-2l km-re délre található.
Csátalja község Bács-Kiskun megyében, Bajától 2O-2l km-re délre található. Már a középkorban is volt a környéken élet. A település mai területéhez egészen közel lehetett Alsótárnok és Tóti, melyek talán Csátalja elődei lehettek. A Csátalja névvel 1543-ban találkozunk először Bács-Bodrog vármegye dézsmajegyzékében. A falu nevét Csatallya formában írták. Bár ez a dátum már a török hódoltság idejére esik, mégis a kalocsai érsekség dézsmajegyzékében találkozunk a helynévvel. A falu neve szerb nyelvből származik: Catalia útkereszteződést, útvillát, villaszerű elágazást jelent. A szájhagyomány hajlamos a nevet Csataalja formából származtatni, de ennek valóságalapja nincsen. A török hódoltság korában – mint a környék más települései is – elnéptelenedett. A lakosság vagy elmenekült, vagy elpusztult. 1699-ben Bács-Bodrog vármegye újjászervezésekor a bécsi császári udvari kamara hét földműves gazdát jegyzett fel a községben. Az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharc sem kedvezett a lakosság szaporodásának. A megyébe felhúzódó szerbek a Habsburgokkal szimpatizáltak, gyakran támadták a Duna-Tisza Közén állomásozó kuruc csapatokat, ezért l705-ben Bottyán János tábornok a dunántúli hadjárat megkezdése előtt kiűzte a megyéből a velük ellenséges lakosság többségét. 1711 után hamarosan megindult a belső vándorlás a sűrűbben lakott Felvidékről és a Dunántúlról a környékünkre. Ez a spontán telepítés nem tudta benépesíteni a területet, megművelni az elvadult területeket. A XVIII. században szervezett telepítés kezdődött, melyet a bécsi császári kamara irányított. Három nagyobb hullámban érkeztek a község területére katolikus vallású német telepesek elsősorban dél-német államokból: Baden-Württenberg, Pfalz, Elzász-Lotharingia. A német telepesek egy része már korábbi német telepítésű falvakból került a községübe /pl. Nemesnádudvarról. A község a telepítések során német nyelvű lakosokkal népesült be, a kevés magyar lakos is inkább elnémetesedett, a helyi dialektust beszélte. Csátalja a környék települései közül egyik legmódosabbá vált a XX. század elejére. Az 1910-i népszámláláskor 2420 német és magyar lakos élt békés egyetértésben a környékkel. A község életében mélyreható változást csak a II. világháború utáni „modern népvándorlás” hozott. A győztes szövetséges nagyhatalmak a kollektív bűnösséggel bélyegezték meg a közép- és kelet – európai németséget – ezért rájuk az elűzetés és kitelepítés várt akár bűnös, akár ártatlan volt a lakosság. Így kellett eltávoznia a csátaljai német nemzetiségű népesség nagy részének 1946-47-ben három részletben. Még 1946 februárjában Csátalján otthonra talált 18O bukovinai székely család (gyakran együtt egy házban laktak a kitelepítésre váró régi tulajdonosokkal). A székelyek Istensegíts községből származtak, 1941-től Dél-Bácskában Topolyán és Csantavér község környékére telepítették őket Bukovinából, de 1945-ben menekülniük kellett Magyarországra. Később felvidékről érkeztek magyar telepesek, akiket az akkori Csehszlovákia űzött el otthonukból. Többen települtek Csátaljára a Tiszántúlról is.